Bomlik, sugárzik az urán a robbanás előtt s után, szívünkön vesztőn áthalad, vagy bennünk megül álmatag. Sajgón fájni kezd, ki szeret, s nézi rémülten a sebet, mi mélyről buggyan, szétterül a halálhoz torz képletül. Terjed, és fogyva egyre gyűl, ki fél, ki nem, hal egyedül; ledöbben a szent tudomány aTovább…

Halk és áldott irtózat-csillapítók, öklendve nyelt rafinált pirulák, velünk fekvő feslett cafka culák, görcsöt simítók, mérges, szende kígyók. Tünetet tüntető élni lazítók, félelmet altató csöndes buták; ti férceltek ránk hazugság ruhát, ti, élni nyelt könnyel tűrni tanítók. Veletek készül bennem tompa csönd, majdnem-bölcsesség, fontoló közöny; a halálfélelem kél s elköszön.Tovább…

Valami leesett. A csönd riadtan fölült, elvékonyult a csillagok pisla fénye a tárt ég-kirakatban, a remény száradt, lassan kiaszott. A Kuiper-övből kiszédült egy szikla, hogy útnak eredjen errefelé, tudta, meg van írva előre titka, s őrizgeti, amíg az űrt szelé. A Földön dúl az otthonos gonoszság, nyakunkra hurkolódik a zsineg,Tovább…

Mínuszokban mit csinál az utcán a sok merész hajléktalan? Heverészget tetves cuccán és egyik se boldogtalan. Heverésznek, s ha úgy van kedvük, vicces pózban meg is fagynak, végrendeletet se hagynak, pedig volna erre igény, örökölhetne ezt-azt az ország, épp alkalmas rá e fagyos idény, ők meg a jó meleg mennyországTovább…

Él itt egy nép, kimutathatatlan a láza, szíve töpped, rejtve számlál a pulzusa, múltját önkéntelen, rossz rongyként, szélbe rázta, jövőjét belelavírozta kátyuba. Önmagát naponta kétes ügyként felejti, szundikál benne aggott lelkiismeret, visszájára fordul vágya, nem tud szeretni, nyájként meghajtják, kik itt rendre intenek. Feje fölött kötöttek ellenére alkut, földje fogytán,Tovább…

Aranyat szült a hajnal, fölsírtak sárga kiscsibék, szétgurultak kalanddal csipegetni és hinni még. A napkorongba szálltak finom párák, tisztult a kép, sóhajtottak a tárgyak, belátták: létezni elég. A nyárfasor elindult a tó partján és a vidék mélyen, messzire kondult, váltogatva szép felszinét. A szokott rend terített, készült lázzal a reggeli,Tovább…

Szívem hazugságba van mártva, s minden szavam, ki nem mondott gondolatom; némán a hazugságot hallgatom. Hazugság a van, s mi nincsen: az isten. Hazugság a volt, s mi lesz, hogy segitsen. Fiamat hazugsággal altatom. Hazugság fúj át korhadt falvakon, torz városon, s eszmén, mit vittem ingyen. Hazugság a morálunk ésTovább…

Ha a költő olyan szerencsés, hogy, mint mostanság, megöregszik, álltó nap vizslatja a testit: hol, mi szúr, ijedezve szemléz, s rögtön verset babrál bajáról, nem a köznek, csak unt magának, elfojtva a közlési vágyat, nyűgével morgolódva rámol. Készülve rakosgatja bugyrát, ne legyen gond, ha jön a mentő, de ha késik,Tovább…

Macska-éjszakák a szívünk megett, szöges sötét, képmutató a csönd. Takargathatnánk: lelkünk megesett, gonoszságot hord, a jó se különb. Az árnyék fekszik nyögve önmagán, szokvány csuklónkon szokványos bilincs. Szégyellni való személyes magány, bezörget, zsuppolja a hold, mi nincs. A rendőrállam demokratikus, rosszul fizetett foglár felügyel volt álmainkra, s ez oly etikus,Tovább…

Jónak lenni nem érdemes, elveti lelkünket az isten, az kedves, ki hinni cseles, s kit imád, vallja róla – nincsen. Üres hűlt ég mire tekintsen? a semmi keresztre szegez, meghalok fehér, tiszta ingben, múltam sem lesz, ezért felez. A sóhaj pőrén felszakad, a vágy, a könny, a csönd hiába. LeszekTovább…