reggel
aranyló ágak alatt felébred
a kisváros az utcák köszöntik
a piacra menőket duzzadt rügyek
fénylenek a fákon és a kertben
az égre csattannak a napfény
illatban száradó ágyneműk
makulátlan lobogói
délben
egyszerű étel illata gőzölög
magának terít a magány
tömbjét csönd faragja
fátylat borítanak a fejüket
fénybe mártó virágok fölé
a gondoskodás felhőátvonulásai
délután
hirtelen érkező zápor
jeges pengéi suhognak
utánuk kéken dereng
a menny ahonnan
Anyám integet
este
nyugaton haldoklik a fény
a kockázat vizébe merül a vérrózsa-nap
felfeszül a horizontra az este
mártír testét mint lebegő látomást tükrözi a Tó
lámpafény lobban a fasorban
de baljósan kialszik hirtelen
a fák áhítatosan bámulnak az égre
ahol csillag-csapatok vonulnak
messzi azúr ösvények felé
megágyaz magának a fáradt remény
éjjel
összegömbölyödnek emberi
értelmükbe zárva az álmodók
szívükből kihajt a végzet
megmentésükre se hős se új megváltó
nem érkezik felhő-habokat ugatnak
a teliholdat nagy tál ételnek látó kutyák
légy neszez a holnap barlangja falán
könyvek lapjai közé préseli magát
a szerelem
„könyvek lapjai közé préseli magát
a szerelem” – szép, lírai, szerethető verssorok.