On:
In: Szépirodalom, Vers

Valaki felszögezett egy sötét sikátor ocsmány falára, modern Krisztus, mondanám, ám ennek képtelenségén még én is röhögök, csak a rozsdás szöget érzem tenyerem közepén, valamint azt, ahogyan a vasoxid bekerül a véráramba (sok minden mással együtt!) – a vérmérgezés garantált. Persze, ez csak eszetlen képzelgés, saját jelentőségem (kitörölhető!) bitekben ésTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Zbigniew Herbert emlékének Cogito úr ír kitalál egy új még soha nem hallott magánhangzót s rögvest megpróbálja ráncba szedni a kéziratpapíron Cogito úr ír de a skiccből galacsint gyúr és messzire hajítja ami röptében kaviccsá változik Cogito úr ír s „ha megdobnak kővel…” de a kő most angyalként száll aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

összezárt egek tartják köztünk a hallgatást le kell mennem a partra mielőtt megszólalsz közelebb hogy értselek a tó pont úgy figyel mint az előszobai tükör lassan beszél rólunk rejtett nádasok mögül olajos felhők fénylenekTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Végre Mindig belebotlottam az ágyba, ahogy az ajtón beléptem a szobába, a végén egyre többször ütött mellkason, ilyenkor összefacsarodott benne valami, mint amikor anyám a mosás végén megcsavarta a vizes ruhát s a folyékonyság eláradt az ereimben, lefolyt egészen a lábamig és futni kellett tőle, futni el, vissza se nézve,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

A költő nem akar végül már semmit, csak gyengéden szeretni, erőtlen kezével írt versét az emberek szívére tenni. A csöndre vágyik, az ihletet szülő hallgatásra, hogy a lényeget a csöndből kiássa. A költő nem akar már semmit, csak gyengéden szeretni, és önmagának megfelelni. Szíve sem kóborol végül egyre-másra, és haTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Kicsikét csend. Rendben minden sóhaj, ajtón kirekesztve az egetverő óhaj. Csend! Nehogy megneszelje a béke, hogy pipájából kerge jelek kelnek. Elfogy a kréta, a papír, a toll, oszlik a fények rózsás palástja, kipenderül zaklatott, ködös zajunk, és ahogy szemünk hűvösébe vált, a dalból elvész a brokát. Meztelen lelkünk fölött átsuhanTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Még nem jött el az az észrevétlen önkívület, ami kiűzhetne minket belőlem, nem könnyű így: túlnépesedtem. Pedig láttam már többször a csend sötét oldalát, azt ahonnan te is érkeztél – azonnal felismertem a hallgatásod! Nem mondtam, te meg nem kérdezted, mégis tudjuk mindketten: ha nem szólunk egymáshoz, az évszázad végeTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

a madarak egy hűvös rejtekben fütyörésznek valahol mikor a homály formákra bomlik a dal és a fény felébreszt reggel kisimogatja belőlem a tegnapi félelmet saját magam és a világ tökéletlenségének tudatában lassan megnyugszik az idegrendszerem az éppen adódó apró örömökkel táplálnám magam de a nap meg sem tervezett menetrendjébe beékelődnekTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Reggel van Ingerszegények lettek a napok, fotelban ülve csak tompulok. Nem is érdekel most semmi sem, nyugalmam így talán meglelem. Nem gondolok tavaszra, nőre, sem gyorsan múló vén időre. Csak várom, hogy a nyárfa ágon, egy madár nekem fuvolázzon. Szobámban öreg óra ketyeg. – Távol a tapintható hegyek. – NemTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

1 Holdsarló és nem-kalapács le kell menni ég kék ecetjét inni Nap fényszögeivel átveretni holdsarlótól sebesedni létbe hanyatlani mindenné halványulni míg kivirágzik az áttetsző sejtek közül ama fényes Hajnalcsillag 2 és már lent: 3 Csontváry (zen zseni) neve is üzeni levegőoszlopokra fényszögekkel elefántcsont-palotát ácsolt, Napút-ecsettel nem káromkodásból teljes-színskála-katedrálist plen air-ből,Tovább…