Reggel van
Ingerszegények lettek a napok,
fotelban ülve csak tompulok.
Nem is érdekel most semmi sem,
nyugalmam így talán meglelem.
Nem gondolok tavaszra, nőre,
sem gyorsan múló vén időre.
Csak várom, hogy a nyárfa ágon,
egy madár nekem fuvolázzon.
Szobámban öreg óra ketyeg.
– Távol a tapintható hegyek. –
Nem mozdul semmi, csak a csend van.
Vajon mi rejlik holnapomban?
Magamból
Sors óvjon a túl szép szavaktól.
Csillogó fényes mondatoktól.
Versem maradjon trágár, pőre,
de igazam szóljon belőle.
Legyek benne tisztán, meztelen.
Érezze szív, értse értelem.
Világítson, mint égő fáklya,
ne pislogjon, mint gyertya lángja.
Erősen, szépen, jó fényt adjon,
hazug szót soha ne mutasson.
Saját fájdalmam, kínom árán,
te ne maradjál sosem árván.
Gyengeségemből erőt adjak.
Egész valómmal taníthassak.
Lássad, hogy én is ember vagyok.
Magamból mindent neked adok.