„…van sorsuk a könyveknek, van az olvasónak is: s minden attól függ, mikor találkoznak.”  (Lénárd Sándor)   Az emberiséget két részre lehet osztani: akik már olvastak valamit Lénárd Sándortól és akik még nem. Az előbbiek a boldog szerencsések, mert egy csodálatos, az élet viharaiban megedződött bölcs éleslátó leírásaival és sok-sokTovább…

„Milyen tiszta, milyen soha nem ismétlődő, milyen semmiféle más kapcsolattal nem pótolható kaland az első fiúbarátság! Soha nem kaptam később emberektől azt, amit ettől a gyermekbarátságtól kaptam; nem is találkoztam többé baráttal életemben.” (Egy polgár vallomásai)   Grosschmid (Márai) Sándor és Schwarz (Mihályi) Ödön barátsága Sándor levelei és Ödön naplójaTovább…

Sylvia Plath // Az üvegbúra   „Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában és éhen halok pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, aTovább…

Rovatomban lírai utazásra invitálom az olvasókat, mely során megtudjuk, hogy mit éreztek, milyen benyomások és élmények érték költőinket, íróinkat rövidebb vagy hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodásaik alatt. Krasznahorkai László számos magyar és világirodalmi díjat tudhat magáénak, műveit több mint harminc nyelvre lefordították. 1990-ben hosszabb időt töltött Kelet-Ázsiában, majd 2002-ben visszatértTovább…

… vagy legalábbis érteni vélem. Pontosítok: érteni véltem mostanáig, s nem találtam őket indokolatlannak. Az évfordulóidra költött panaszversek tovább táplálták a könnyek jogát (Óh, vannak koszorúk, keményebbek, mint a deszkák…) a neveddel lelkesítő sorok csupán mélabút plántáltak belém (Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit…), talán némi dacot (Szedd össze csontjaid, barátom…),Tovább…

Kitör a frász, valahányszor azt hallom: Petőfi olyan ÁCCERŰ költő volt, no hínnye. Meg is mondta, a korláttalan természet vadvirága ő, annyi fix. Csak úgy odakenyte a verset, mint a taknyot, ilyen őszinte csávó, mint egy kőkemény, karikásustoros pusztai repper. Befogom a fülem és visítok! Petőfi állati virtuóz költő, nemTovább…

A fogadtatás fogadása A kötet egynémely esszéje, mint az látható, belső szakmai kérdéseket tárgyal. Az írói létnek azonban vannak olyan kérdéskörei is, amelyek a külső egzisztenciális, magatartásbeli, vagy más életviszonylat problémájához kapcsolódnak. Ezek ugyanúgy a szakmánk részét képezik, úgyhogy nem árt számot vetni velük. Az egyik ilyen kérdés, ha aTovább…

ezen a sárgás bántó fényen át lehet mások csak melegnek mondanák nehezen ismerem föl a gyerekkori fürdőszobát mintha belőle nőne ki növesztene karokat a lakás a rozsdás csaptelepek esténként párban nyöszörögnek és fáradt illata van egy-egy törölközőnek amibe félig nedvesen félig szárazan csavarták az elmúlt esztendőket a falak is megőszültekTovább…

„A mintázatok evolúciója miféle mintát követ? És kiféle elme szabályait az Új Szabályok? Mezítlábas utak surranják körbe: lépéselőnyben van a mozdulatlan. Ne űzd ki magadból folyton az Édent! Atlantisz a jövőben létezett.” (87) „Ó, világgá olvasni a Formátlant segíts, segíts, Eljövendőbelim!” (173) „…mikor levált már lényünkről a lét: utoljára azTovább…

„Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették.” (Márai Sándor) Arról, hogy a szívek összetörnek S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egyTovább…