„A mintázatok evolúciója
miféle mintát követ? És kiféle
elme szabályait az Új Szabályok?
Mezítlábas utak surranják körbe:
lépéselőnyben van a mozdulatlan.
Ne űzd ki magadból folyton az Édent!
Atlantisz a jövőben létezett.”
(87)
„Ó, világgá olvasni a Formátlant
segíts, segíts, Eljövendőbelim!”
(173)
„…mikor levált már lényünkről a lét:
utoljára az ént is elvetkezzük.
Marad az alany nélküli tudat,
a tudatosság nyelve, hallgatása.
Majd az se. Kell a hely a mindenségnek.”
(261)
Nem…, gondolkodva nem lehet behatolni abba a világba, ami majd a jövőben, esetleg a távoli jövőben lehet ismert egyesek számára – mert mindenki akkor se fog tudni mindent…, se sokat, csak keveset, épp, mint ma. Az a tudás a jövőben is korlátosan lesz ismerhető…, mert például kell majd hozzá egy másik nyelv, másféle szavakkal, nyelvtannal és szófűzéssel. Ebben a nyelvben ott lesz még a mi nyelvünk néhány mozaikja, megőrizve a mi világunk néhány darabkáját, lehet, hogy zamatuk lesz, de valódi értelmük kevés, „…hogy nézni is tereh”.
Ha nem az egyén, hanem a közösség tudata lesz határolás nélkül jelen bennünk…? Tehát, ha nem lesz határ…? Ha nem különülünk el a többi embertől…, a többi teremtett lénytől…, a teremtett világtól…, sőt: akár attól sem, aki teremtett…? Akkor majd hogy’ lehet beszélni? Ugye nem esünk bele abba a hibába, hogy ez a mostani dadogásunk a „…tükör által, homályosan” látottakról… akkor alkalmas lesz erre? Hát, nem. Nem lesz alkalmas.
(A mai ember már szövegmagyarázat nélkül képtelen olvasni és megérteni a Szentírást és az ősi mítoszokat: már alig van valaki, aki érti és alkalmazza a képes beszédet, ami az ősi mitikus nyelv, már nem értik a metaforákat, a sűrítést, fogalmunk nincs arról, mi az az allegória…, messzire mentem: Ady „disznófejű”-jét, Babits „kicsinyke férgét” is nehéz már megmagyarázni.)
Nem…, gondolkodva nem lehet behatolni abba a világba…, csak érezve… és hallgatva, „Wovon man nicht sprechen kann, darüber muss mann schweigen.” – ám ez is egy határ. Lehet, hogy még ezt is…, ezt is meg kell haladni? Azért mondta volna ezt Wittgenstein, mert nem volt nyelve ahhoz, hogy elbeszélje vele az elmondhatatlant?
Másképp is nézhetem ezt: van még miről beszélni ezen a szokott, kiüresedett nyelven?
„Ünnepeljétek Istent, de egymásban!
És vadkacsában, macskakőben éppúgy.
Ha rejtezik, nyilvánosan teszi;
ha nem válaszol, másképp válaszol.”
(263)
„Pilinszky tudta? Petri nem?: a versek
nem leírják, hanem a valóságot
megalkotják, betűről bűntelenre.
Nem tükröz, nem tudósít, nem tolmácsol:
teremt a mű. Istent, Atlantiszt, téged.”
(271)
„Csoda az, mire nincsen még szavunk.
Misztérium, ha se műszerünk hozzá.
Metafizika? Metatudomány.
Isten a végső magyarázat, s Istent
jövendő ismeretek magyarázzák.
Spiritualitásnak muszáj hívnunk,
mi kétszer kettő lesz az utódfajnak.”
(520)
Tehát alkotni kell egy nyelvet.
Itt van Halmai Tamás ehhez: hozzáfogott és „hazádnak rendületlenül” alkot, most negyvenedik (!) kötetének címe: Előfeledések.
Hétszázhetvenhét félszonett, mint szerszámoskosár. Megszerelni a jövőt. Már a versforma is!!! Minő lelemény: ki emlékszik már a félszonettre? Már a szonett is az lepergő múlté… azért félszonett, hogy a kedves olvasó egészítené ki (mondom én) egésszé… adja ő hozzá a magáét. Ha van miből. Sokáig fog ez tartani.
Igen: a 40. Halmai-kötetben 777 félszonett van, ezek ugye hétsorosak, azaz 5439 sor a jövő, a többdimenziós kvantumvilág nyelvéből…, onnan, ahol nincsen határ, ahol a part a víz és a tenger a por, ahol magamból is több van, ahol a nővérem is én vagyok, ahol nincsenek szófajok, ahol a terek és az idő a kétrés-kísérletben omlik össze eggyé… ehhez pedig ide kellett rántani valahonnan m á s h o n n a n egy ennek elmeséléséhez alkalmas nyelvet…
„Vallásfölöttiség. Transzhumanizmus.
Metatudomány. Okos szeretet.
Hangyák, robotok, angyalok egyvégte.
Elveken túli szabadelvűség.
Kvantumszintű spiritualitás
és bizalom és derű és ki tudja.
De listákat teljesség egészít ki.”
(530)
A menekülő szórend c. félszonettben olvasunk ennek a máshonnan-való-nyelvszerzésnek a nehézségeiről (meg persze még pár más helyen is):
„Isten rendhagyó igenragozását
tanulnám, de csak kezdőknek hirdették,
s én nem kezdtem még bele a világba.
Szórend menekül félős nyelv alá,
ám a jóság univerzális tündér:
arrébb fordul a nap alól egy erdő,
hogy árnyat vessen tikkadt kabócára.”
(413)
Halmai talál önmagában előzményeket is. Felismeri saját szavaiban olyan mesterek pillantását is, akiket folytat. Hölderlin, Babits, Pilinszky, Csorba Győző, Esterházy, Petri, Tandori, Fodor Ákos, Marno; vagy akik előtt tiszteleg: Hegedűs Gyöngyi és Viola Szandra, Iancu Laura, és még sokan mások, csak a megnevezetteket is nehéz felsorolni, hát még a szövegben bujkálókat…,
…és persze Madárdalárdai Aladár meg Apró Cseprő a Több világ c. hétsorosban:
„Ha Madárdalárdai Aladár,
címzetes parti matróz, üde jöttre
számít: ki végre? Kezdeteim tudják,
s Apró Cseprő, e tomivációs
trénere metamatematikának.
Az jöjjön vissza, aki el se ment!
Szemében több világra való fények.”
(482)
Tomivációs tréner kell Halmai metanyelvéhez is – két hónapja olvasom lassan és minden nap egyre beljebb jutok e „Sebzetlen erdő”-ben (beljebb? …a több térdimenziós világban nem elegendő ez a szó sem az irány meghatározására… lejjebb?, feljebb?, mélyebben?, vagy: a szöveg jön belém?, vagy körülvesz?).
Ez a Halmai-tomizmus.
„Isten avantgárd. Mivel Isten abszurd.
Isten klasszikus. Minthogy Isten hippi.
Élet és halál csak kettő a vég-
telen dimenziók közül. És Isten
hosszabb a végtelennél, mert parányabb
a pontnál. Semminél kevesebb minden.
Zsebedbe nyúlva galaxist találsz.”
(669)
Ha eddig eljutott a kedves Olvasó, akkor már bizonyára azt hiszi: Halmai olvashatatlan. Nagyot téved akkor a kedves Olvasó: Halmai nagyon világos, oda is bevilágít, ahol mindig is világos volt… mindenre ugyanis új fény vetül, mindenre, amit szóba hoz egy másik világ fénye hull, és így minden érthető lesz. Amiről azt hittük, ismerjük, kiderül nem úgy van, de mostmár igazán értjük. Persze ezért dolgozni kell. Nem Halmai nyelve a rejtvény, hanem amit eddig beszéltünk, az van összezavarodva…, nem tetszett hallani Bábelről? Azóta is azt hörögjük, nnna? Most Halmai összerak mindent, ami szét volt esve. Jó. Dolgozni kell vele, és? Katarzis lesz a vége:
…megtudjuk, mi van.
…megtudjuk, mi lesz!
…erre való a költészet, ezt csinálja egy igazi, nagy költő.
Tessék olvasni és mindjárt elkezd hajnalodni – nagyon sokáig volt sötét…
„Egy hidrogénatom
Az univerzum túlsó szegletében
egy hidrogénatom neved suttogja.
Hogy lehet ez? Ha tudnám, el se hinném.
De tulipánoskertnek meggyónt álom
is arról biztosít: ismerhet mindent
hevenyészett szív éppúgy, mint virágzás
indokát oktondi tavaszmanók.”
(675)
„Lélekké kiterjed
Létmagyarázatok szimbolikája
sürög körül, Istennél dúsabb Isten.
Benső nyüzsgésre hunyt szem sem menekszik:
beljebb avat mindahány pillanat
a középpontba. Amely bárki s bármi
helyén és híján lélekké kiterjed;
nincs más dolgunk, mint egymást lélegezni.”
(676)
*
Halmai Tamás 2022. március 10-én a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából munkássága elismeréseként József Attila-díjat vett át. Tisztelettel és szeretettel gratulálunk!
Halmai Tamás: Előfeledések (Napkút Kiadó, 2022)
„Az Előfeledések líranyelvét a rímeket és dalformákat elhagyó fajsúly, a komorabb létalakzatokkal is számot vető személyesség, a drámai jambusokba öltöztetett ontológia határozza meg. Halmai Tamás legújabb versei a napi apróságok világára vetnek metafizikus tekintetet. Mindezt naplószerű elszántsággal.
A kortárs magyar irodalomban szokatlan kiterjedés – 777 hétsoros versről, azaz „félszonettről” van szó – nemcsak mennyiségi mutatvány: a formanyelvi sorozat a megtalált alaktan révületében a józanság lehetőségeit keresi. Pátosszal (mert komoly kérdéseket tárgyal), játékossággal (mert a komolyság fölemésztené magát), neologizmusok, hapax legomenonok és lírai axiómák-szentenciák segítségével (mert mindig a nyelv önmegújító hajlama csalja elő belőlünk az újat, a mást, a reménytelit), az artisztikus filozofikumot a populáris regiszterek felé is megnyitva (mert a sci-fi vagy a fantasy képzeleti kompetenciáinak a létköltészeti ambíció is hasznát veheti).
Halmai Tamás előfeledései a klasszikus alaktannal, azaz a hagyományokkal folytatott párbeszéd szándékából sajátos lírai antropológiát bontanak ki.”
https://bookline.hu/search/search.action?page=1&searchfield=%22Halmai%20Tam%C3%A1s%3A%20El%C5%91feled%C3%A9sek%22&fbclid=IwAR3pfO7eeKJwx_RyOACuPAhCMpbqO-tdSxJloVBoTuQUTKq3G-bZrvXYuuU
Halmai Tamás: Előfeledések, XXXVI.-XL. In: Irodalmi szemle
https://irodalmiszemle.sk/…/halmai-tamas-elofeledesek…/
Halmai Tamás: Előfeledések, LI.-LV. In: Napútonline
http://www.naputonline.hu/…/halmai-tamas-elofeledesek…/
Halmai Tamás: Előfeledések, XXXI.-XXXV. In: Forrás
http://www.forrasfolyoirat.hu/…/articles/2682/halmai.pdf
Fotó: Halmai Tamás, József Attila-díjas költő: Előfeledések (Napkút Kiadó, 2022)