„Milyen tiszta, milyen soha nem ismétlődő, milyen semmiféle más kapcsolattal nem pótolható kaland az első fiúbarátság! Soha nem kaptam később emberektől azt, amit ettől a gyermekbarátságtól kaptam; nem is találkoztam többé baráttal életemben.” (Egy polgár vallomásai)
Grosschmid (Márai) Sándor és Schwarz (Mihályi) Ödön barátsága Sándor levelei és Ödön naplója tükrében – részlet
Az első levél Ödön számára Budapestről érkezett, amikor Grosschmid Sándor az ötödik osztályt a Budapesti II. kerületi Érseki Katholikus Főgimnáziumban végezte. A levél keltezése december 8., évszám nélkül. A benne lévő információk egyértelműen az 1913-as évre utalnak. Ödön ekkor tizennégy éves múlt, barátja még csak tizenhárom. Ehhez képest vicces a megszólítás és a búcsúzás is:
„Kedves Fiam! Váratlan leveledet örömmel kaptam és olvastam, te vagy az egyedüli, aki megemlékeztél rólam, szegény szibaritáról, pedig hát neked nem is írtam, nem üdvözöltelek akkoriban Pestről. […] És nem is fogom többé elhagyni Pestet, mert hiszen a középiskolát már kijárom itt, egyetemre szintén itt járok, letelepedni is itt akarok, Kassán semmi esetre, egyszóval én már valószínűleg búcsút mondtam örökre Kassának akkor, amikor aug. 28-án fölrobogtam a fővárosba. […] A fiúkat üdvözlöm, a te kedves leveledet pedig ismételten köszönve sokszor üdvözöl öreg barátod. Grosschmid Sanyi.”
1914. június végén Grosschmid hazament Kassára, majd szeptemberben újra a premontrei főgimnáziumban, Ödönnel egy osztályban folytatta tanulmányait. Hatodik osztályosokként már tagjai lehettek a főgimnáziumi Bajza Önképzőkörnek, ahol a magyar nyelv és irodalom szakosztályában a diákok felolvasásokat tartottak, szavaltak, önálló dolgozatokat, fordításokat és költői műveket mutattak be. Emellett mindkét fiú megpróbálkozott a helyi sajtóban való publikálással is, mégpedig meglehetős sikerrel. Mivel a főgimnázium fegyelmi szabályzata tiltotta az effajta tevékenységet, ezért mindketten álnevet, illetve művésznevet választottak; az egyik Márai, a másik Mihályi szignóval – csak vezetéknévvel – jelölte írásait az 1915-ös kassai napilapokban.
Az iskolában a tanáraik nem nézték jó szemmel a két fiú barátságát. Ezt bizonyítja az egyetlen fennmaradt, Ödön által írt levél is:
„Kedves Sanyi! Az Igazgató Úr megbízásából kérlek, légy szíves ezentúl engem lakásomon, utcán vagy bárhol is kikerülni. Mindkettőnk jól felfogott érdeke követeli – amint azt az Igazgató Úr is többször hangsúlyozta – hogy egymással ne találkozzunk. Múltkori beszélgetésünknek is szomorú vége lehetett volna. Csak az Igazgató Úr szeretetteljes jó akaratának köszönhetem, hogy nem lett komoly, sőt súlyos következménye az esetnek. És ha most a te érdeked nem is, de az enyém igenis követeli, hogy vége szakadjon ennek a barátságnak, mert nekem nincs egyáltalában szándékomban eltávozni egy olyan intézet kötelékeiből, ahol a hibáimat is oly szeretettel és oly jóakarattal nézik el. Üdvözöl Schwarz Ödön főgimn. VII. o. t.”
A levél stílusa — barátokról lévén szó — túl hivatalos és életszerűtlen, ami arra enged következtetni, hogy valószínűleg maga az igazgató diktálta Ödönnek, aki persze nem küldte el, ezért maradhatott meg a hagyatékában. A levélnek nincs keltezése, Ödön hetedik osztályosként írta alá; a tartalmából kiderül, hogy a levél valószínűleg Grosschmid Sándornak az intézményből való távozása után, 1916 tavaszán íródott. A hetedik évfolyam meghatározó volt Márai életében. Az iskola névkönyvében a második félévi bizonyítványa helyett ez a bejegyzés olvasható: „szüleinek kívánságára az intézetből kimaradt”. Távozásának oka az lehetett, hogy eltanácsolták a Pesti Hírlapban 1916. március 29-én Salamon Ákos álnéven megjelent Lucrétia fia című elbeszélése miatt. Az iskolai jegyzőkönyvekben viszont nem találunk fegyelmi eljárást ellene, az ügyet valószínűleg az édesapjára, dr. Grosschmid Géza ügyvédre és jogtanácsosra való tekintettel nem folytatták. Márai a hetedik osztályt magántanulóként fejezte be az eperjesi katolikus főgimnáziumban.
Grosschmid Sándor 1916. június 11-én Kassáról írta a következő levelét Ödönnek, aki ekkor Siófokon tartózkodott. „Mon cher” megszólítással kezdi, majd így folytatja:
„hidd el, én is nagyon vágyok utánad, hiszen olyan igen nagyon magamba vagyok… De talán jobb is, hogy nem vagy itt, így el tudok neked mondani olyan dolgokat, miket csak leírni lehet, elbeszélve frázisok és pózok lennének… […] Castor és Pollux-féle ideális fellengzőségektől menten szeretlek, több vagy nekem mint »barát«, az énem egyik elválaszthatatlan része vagy és kiegészíted ezt a nyomorult, vergődő lelkemet…”
Ödön 1916. június 17-én bejegyezte a Naplójába: „Elgondolom innen Kassát, távolról még nosztalgia is bánt, a kassai robotok, a Sanyi, a rét, a kassai rajok, mennyire kitöltötték az életem.”
Márai Sándor csaknem húsz év múlva így emlékezik vissza az Egy polgár vallomásaiban:
„Nemsokára nélkülözhetetlen lett számomra ez a pajtás, s barátságunkat, mint valamilyen komoly és tiszteletre méltó kapcsolatot, az iskolában s a családban is eltűrték, s legalább kezdetben szemet hunytak fölötte. Később úgy vették észre, hogy Dönyi az én »rossz szellemem«; de akkor már fölesküdtünk egymásnak, s minden szülői és hatósági terrorral szemben összetartottunk.”
A másik oldalon a Schwarz család tagjai abban a meggyőződésben éltek, hogy Márai volt Dönyi megrontója. A családban legendák keringtek erről a kapcsolatról. Mihályi Gábor írja, hogy a fiúk barátságának két fő motívuma volt; az egyik, hogy írók, művészek lesznek, a másik pedig a polgári világ elleni lázadásuk.
Ödön, Emlék két tizenhatéves diákról címmel számol be barátjáról a Naplójában:
„Tizenötéves volt, gimnazista, romantikus. Rossz novellákat és rossz verseket írt. […] Még alig ismerte az irodalmi fogalmakat, írókról is keveset tudott, nem ismerte a Nyugatosokat sem. Én hívtam fel a figyelmét Kosztolányira, akinek még húsz éves korában is hatását érezte. Pár hónap alatt nagyot fejlődött. Beletanult a szerepébe, a haját belelógatta a homlokába, felhajtott gallérú felöltőket viselt – utálta a nyárspolgárokat, akiket szakembereknek hívott. Felszínes lett, el nem mélyülő. Elkábította az a tudat, hogy olyat ír, amit esetleg lenyomtatnak. A meglátásai, a megérzései miatt felsőbbrendűbb. Mindenkit vérig sértett, megalázott. – Különben meleg kedves fiú volt és gyakran szomorú. A cimborám. […] Sanyinak nagyon lágy pillantásai voltak. A szeme folyton meghazudtolta a száját, mert folyton az emberekről beszélt, akiket hatalmasan megvetett. Sanyi egoista volt, holott sokat szenvedett kétszínűsége miatt, ki éjszakákat sírt át, mert sírva vágyott a jóra. Ő volt a legjobb barátom, és leszorította szülői akarat, amit úgy hívtunk, önkény, iskolai redves és szűk padok, kellemetlen hosszú fehérreverendás papok, a tanáraink, az iskola, az akaratrontó, a szabadságölő kerítés, mely örökös vétókat állított elénk.”
1916 őszén Márai nyolcadik osztályosként folytatta Eperjesen a gimnáziumot. Ödönt a hetedik év végén a premontreiek osztályismétlésre ítélték, mennyiségtanból és magatartásból is elmarasztalták, mert többször és súlyosan áthágta a fegyelmi szabályokat. Így 1916 szeptemberében ő is elkerült Kassáról, apja a budapesti Dr. László Mihály Nyilvános Főgimnáziumba íratta be. Ekkor leveleztek a barátok a legsűrűbben.
„Édes Ödön, kimentem az állomásra, hogy egy utolsó adieu-t intsek Neked; a tolongásban és zsivajban idegen pillantásokon keresztül csak egy búcsú pillantást vethettem feléd – és mikor indult a vonat, a forgatagban elkallódtál, nem is láthattuk egymást. […] Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy egy felsőbb hatalom rendeléséből együvé sodródtunk milliók között, köszönöm, hogy a szavunk egymás iránt minden kis léhaságon keresztül is csak szeretet és jóság. Köszönd, hogy szeretlek. Nem vagy itt, és ha szeretek, rád gondolok, ha fojtogat a keserűség, a hangodat szeretném hallani. Ha mondanivalóm van, mind ez ötvenezer ember közül egyhez sem szólhatok, zavarodottan hallgatok el, mert nem szólhatok Hozzád. Ez az érzés mélyebb, mint az ösztön. […] Sokszor, szeretettel ölel: Sanyi.”
Forrás: Ötvös Anna: Grosschmid (Márai) Sándor és Schwarz (Mihályi) Ödön barátsága Sanyi levelei és Ödön naplója tükrében. – „Maradj izzó parázs“, Tanulmányok Márai Sándor életművéről, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, (2020)
A levelek – illetve a Napló is – abban segítenek, hogy rekonstruálhassuk a két fiú kamaszkorát és barátságát. Filológiai szempontból is nagyon fontos dokumentumokról van szó, amelyekben igazi, kamaszos őszinteséggel vallanak terveikről, gondolataikról, érzelmeikről, amelyek máshol fel nem lelhető adatokat és információkat tartalmaznak Márai Sándor és Mihályi Ödön ifjúkorára vonatkozóan.
[A Márai rovatomban ez idáig egyetlen levél került közlésre: Márai Sándor levele Mihályi Ödönnek (Eperjes, 1917. április 17.) emlékeztetőül itt: https://www.facebook.com/photo/?fbid=579146274211736&set=a.504520725007625 – a Szerk.]
Az író kamasz- és fiatalkorát kutatva megkerülhetetlen személy Schwarz, illetve Mihályi Ödön, a barát.
Ödön hetedik gyermekként született a Schwarz családban 1899. április 5-én a Sáros vármegyei Somoson (ma: Drienov, Eperjesi járás, Szlovákia). Édesapja, Schwarz József földet bérelt Somoson és Bogdányban, majd a haszonból házat vásárolt Kassán, ahová 1905-ben beköltöztek. Ödön 1926-ban Visszaemlékezéseiben írja,[4] hogy alázatos és nagyon jó gyerek volt, de kövér és ügyetlen. Kassán, a saját házukban tudta meg a többi ottlakó gyerektől, hogy ő gazdag és zsidó. Emellett saját bevallása szerint alig tudott magyarul, Somoson tótul beszéltek. Apja az 1908–1909-es tanévben beíratta a kassai premontrei főgimnáziumba. A második osztályban mennyiségtanból és magyar nyelvből is megbukott, így osztályt kellett ismételnie.
Az 1911–1912-es tanévben, a harmadik évfolyamban kerültek egy osztályba Grosschmid Sándorral.
[Schwarz Ödön családi nevét a m. kir. belügyminiszter 1918. évi okt. 18-án kelt 23.521 sz. engedélyével „Mihályi” névre változtatta át. Forrás: Leckekönyv, Kassai Királyi Állami Jogakadémia, 1917/18-as év. Mihályi Ödön hagyatéka, melynek tulajdonosai Mihályi Gábor és Mihályi Péter.]
Két éven át voltak osztálytársak, majd Grosschmid az 1913–1914-es iskolai évet Budapesten töltötte. Ez a távollét szolgáltatott először alkalmat a fiúknak a levelezésre. A leveleket Ödön megőrizte; hagyatéka korai halála, valamint a viharos történelmi események és a költözködések ellenére is szinte hiánytalanul fennmaradt a családi szekreterben, ahonnan az Ödönnek írt levelek bekerültek a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárába. A küldemények 1913 és 1919 között íródtak, egy közülük pedig 1928-ban. Nagy részük nincs datálva, így a bennük található információk segítenek a keltezés – pontos, illetve hozzávetőleges – meghatározásában. Ödön válaszlevelei sajnos elvesztek, megsemmisültek, egyetlen egy Grosschmid Sándornak írt levele található meg a PIM Kézirattárában (ezt valószínűleg nem küldte el).
Kép: „Maradj izzó parázs”
Tanulmányok Márai Sándor életművéről c. könyv fedőlapjának metszete.