Véletlenszerű széllökések. Elvékonyul bennük a beszéd. Vaktában szétszóródnak az álom színei. Átitatják a hajnalt. A napok elvágtatnak és nem térnek vissza, mint a felriasztott őzek. Az alkony közönséges borvirág az ég arcán. Valami fáradt bánat ül a házak ablakszemében. Éjjel kitágul a sebezhetőség tartománya. Szoprán hangú jégcsapokról a kihalt utcáraTovább…
Ez egy olyan bolygó, ahol meghalnak a költők, köldökzsinór nélkül születnek a gyerekek, szorongunk a hétfőktől az örökvasárnapon, mindennap van Isten nélkül is istentisztelet, a kiszámíthatóság, mint a fegyelmezés, ne mássz korhadt ágra, letörik, eltörik a karod, elesel, lassíts, ahhoz ne nyúlj, nem szabad. Ez a bolygó unalmas. Ez aTovább…
Nyújtott karral, nyitott tenyérrel csalogatom közelebb az eget, várom az apró tűszúrásokat, ahogy egy-egy hókristály karistolja a bőrt, ha már évek óta nincs odakint fehér karácsony, legalább bennem kezdődjön el a zsibbadás lassú hóesése, csak állok a kapu előtt, mint egy kilomtalanított karosszék, aminek a huzatát egy magányos fenék leheletvékonyraTovább…
– Apa, mi ez a fenyőillat a kocsiban? – Egyél szépen, itt a kölesgolyó, a kedvenced. – Apa valami szúr. Egy tűlevél, jé, itt járt a Jézuska? Még nincs is karácsony. – Nézd, ott egy nínó! – Ott karácsonyfákat árulnak, de jó! A Jézuska is ott veszi? – Igen, ott.Tovább…
Ajándéknak érzem, hogy itt lehettem, ki szeretett, azt magamként szerettem, fogékony voltam a szelídre, jóra, hajlottam békén az emberi szóra, amíg mások az életemre törtek, én csöndben akartam látszani többnek, vigyáztam, mást semmivel sose sértsek, és senkit nem tekintettem cselédnek, nem szolgáltam ügybuzgón aljasoknak, s bántott: az ember így lealjasodhat,Tovább…
Kell, hogy legyenek életünkben olyan órák, napok, vagy időszakok, amikor igazán nem számít semmi, sem a gondok, sem a tervek, sem a kicsiségünk, sem a magányunk, sem az idő múlása, csak az öröm, csak a játék, csak a szeretet, csak a pillanat pazarlása, csak a jelen. Isten tékozló jóságában, tisztaTovább…
Ó egy világ hatalmas visszhangjai… már feküdni sem szabad az ágyban egy óvatlan apró mozdulattól megráng felriad a kinti éjszaka békétlenségben terjedek ki lepréselt izgalom kényszerű középpont ütlegelő szívdobogás – de a visszhangok onnan az ágyon az üvegajtón túli fehérségből a fagyból vágnak vissza rám nem kerestem nem akartam elemméTovább…
Míg fogy az út, és jön a távol, mit hol hegy, hol síkság határol, kopár téli tájban barna-matt ez a decemberi pirkadat. Fekete barázdák, szélein leroskadt az elszáradt rőtszín fű, s serken megcsalva alóla az új; mintha is nem tél volna. Alig-hó búvik, hegyoldalban, csak ott fenn maradt meg nyomokban.Tovább…
Ilyenkor decemberben, advent idejében, tiszta, hófehér fátyol borul a tájra, csillagok csókolják fényüket a szendergő világra, csendesebbek a hajnalok és éjek, szürkeségbe bújók a napok, s e fagyos időben mégis nagy útra indulnak a földlakók végre: szívük mélyére, ahol szunnyad még a szeretet és béke, de hiszik, hogy ébred aTovább…
Tegnapelőtt megszűnt a valóság. Véget ért, elhalálozott, vereséget szenvedett. Nem volt honnan többé rápillantani: semmivé lett. Egyezzünk ki az alapelvekben! És olyan szépen meg- és kiegyeztünk hogy nem maradtak többé biztos pontok, ahonnan magunkkal szembenézve, mérhetnénk az éjszakát, a vaksötétet. Mint gazda a gyümölcsöskertet – mint birtokát a tulajdonosa. DeTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.