Fetykó Judit: Decemberi utazás

Míg fogy az út, és jön a távol,
mit hol hegy, hol síkság határol,
kopár téli tájban barna-matt
ez a decemberi pirkadat.
Fekete barázdák, szélein
leroskadt az elszáradt rőtszín
fű, s serken megcsalva alóla
az új; mintha is nem tél volna.
Alig-hó búvik, hegyoldalban,
csak ott fenn maradt meg nyomokban.
Minden hallgat és mozdulatlan
hófehér könnyét óhatatlan
csorgatja a tél, nedves a táj,
nincs jégcsap, csak köd, és homály.
Messze a sík, közel a távol,
mit a kékes hegylánc határol,
teraszokon, szőlős kertekben
találkozik ősz-tél, időjelen;
egyszerre zöld, egyszerre barna,
barázdáiban hó takarja,
szitálva, pelyhezve, befedve,
őszt, évet fehérrel feledve,
rejtve a rőtet, semmi-barnát,
hogy aludja ki az év magát.
Ez itt fenn, ma éppen még fehér,
talán egy-két napot is megér
a hegyek oldalán ez a fátyol,
enyhe télbe havat varázsol.
Megered, forog és kavarog,
felöltöznek a száraz gazok;
mindenen fehér hópalást van,
bújik a világ télruhában.

©Varga Ágota fotográfiája: Tél /  Malomvölgy