Ez egy olyan bolygó, ahol meghalnak a költők,
köldökzsinór nélkül születnek a gyerekek,
szorongunk a hétfőktől az örökvasárnapon,
mindennap van Isten nélkül is istentisztelet,
a kiszámíthatóság, mint a fegyelmezés,
ne mássz korhadt ágra, letörik, eltörik a karod,
elesel, lassíts, ahhoz ne nyúlj, nem szabad.
Ez a bolygó unalmas.
Ez a vers se meglepetés, oda vezet, ahol jártál már,
vagy járni fogsz még. Ott állít meg, ahol más is megáll,
kijelölt panoráma-helynél nézhetsz körül,
nem akar újat mondani, nem akarja, hogy ellenállj,
szeretné, ha belesimulnál, mint télbe a fehér törzsű fák,
ezekre karcoljuk fel az útvonal semmivel össze nem téveszthető jelét,
itt már mindent bejártak, téged is,
a közösség nem divat, ahogy a többesszám első személyt sem ismerik,
itt nem lehetsz első semmiben. Vezess
óvatosan, a kereszteződésekben lámpa segít, nincs érintkezés,
ami félreértéseket okoz, se lehetőség, ami különbséget tesz.
Köztünk nincs semmi. Szoros vákuum helyett csak üres térfogat.
Megjelent: Élet és irodalom, LXVIII. évfolyam, 50. szám, 2024. december 13.
Szerzői oldal: https://www.facebook.com/postamariann/
©Varga Ágota fotográfiája