minden mindig az eszedbe jut ami bejutott egyszer a fejedbe az emlékezeted rabja lettél és nem tudod hogyan is fejezd be hogy szabadulj a rémálomból hogy nem felejtesz semmit el emlékezőművész lettél de ez ellen valamit tenni kell mielőtt beleőrülsz abba hogy nem hagyhatod soha sem abba nem menekülsz egyTovább…

Megkérdeztem a tanítványaimat, mi az a skolasztika. Valami templom. Olasz főzelékféle. Barokk ária, találgatták. Latin-amerikai mozgalom (benne van a scola, nemde?) az írástudatlanság felszámolására. Azt tudjuk, hogy Ferenc pápa is támogatja. Valaha a Módszer volt. Az Egyedüli. A Tudományos. Voltak nagyobb / még nagyobb szakértői. Millió fő- és al-területe. Nyelve.Tovább…

Egy napon komoly tudós fejek Rájöttek, tovább ez nem mehet Az élet még nem elég szervezett Kijött hát egy új rendelet Anyáknak hozták a levelet Benne állt, ezentúl szüljenek Havonként egy fiúgyermeket De még jobb, hogyha ikreket Minden rendben ment, igen egyszerű eset Senki sem szenvedett Mert, ó, az emberbőlTovább…

Miben bíztok, kis borzas tollú cinkék a szentjánoskenyér-bokor vékonyka ágai között matatva? Fészket raktok vagy csak magot kerestek? Most ketten vagytok. Így talán könnyebb kibírni a szelet, amely fázósan bújik szárnyatok, tollaitok alá, a puszta bőrt megborzolva, karmolva, tépve-marva. Csivegésetek biztat és melegebb napról álmodik, vagy csak a mozgást sürgeti,Tovább…

A líra-kurzus tanára: Petőcz András költő /Válogatás a 2020-as őszi félév alkotásaiból./ Bali Anikó: Üzenet Reméltem, hogy bármerre hajt a végzet, bármely pusztaságon,* nem felejt el engem, ó, drága Angyalom, de félek, magam csak megkésve, szavakban adhatom. Az erdőn, hol együtt jártunk, a fáról egy kicsiny levélkét nekem adott, magammalTovább…

(készülőben lévő regény részlete) A mai napig fenn vannak a bőröndök a hatalmas, háromajtós diófaszekrény tetején; alul a nagy, sötét-bordó, felette a mára megkopott, amit ki tudja miért, sárgának neveztek, bár soha nem lehetett sárga, hanem az a jellegzetes cipőbarna, cipő-vörös keverék volt valamikor; mostanra sápadt, színehagyott téglára emlékeztet. ATovább…

a hiány hídja alatt virrasztott az igazság a valóság visszhangja zúgott mint parthoz csapódó hullám tavasz tört ránk későn érkezett faggyal könyörtelen hó fedte be az utat ami a fényképalbumok csöndjébe kéjsóvár nyarak pipacsaihoz vezetett magamra zártam az emlékezés magánzárkáját kulcsát lenyeltem hogy zavartalanul kifájjon belőlem az a hajnal amelyikenTovább…

Ki szülő, szinte mind csalódik végül abban, ki először legyint, majd egyre hangosabban ejt ki elutasító véleményt, megcsúfolva felnőtté ért reményt. Csak az fáj, ki szeret, még véletlen se vádol, és ölel gyereket, legyen az bármi távol. Számára szeretni nem áldozat, nem úgy ad, hogy elharap átkokat. Az álmok üresenTovább…

Felkelt a fagyból és az ablakon túl úgy tűnt egy ásításnyi pillanatra végre kinyílott a nyár. Embercsillag lakótelepi évgyűrűk szorításában, szögek és kapcsok anyák és apák univerzumán. Fent barlangfelhők váltják egymást, egyárbócos könnyű fellegek, monoton kereszthullámzás. Alatta él, mint hajnaltövisbe akadt vérző seb. Áramlás jelenléte, állandó, újjászülető folyó. Valaki, akiTovább…

Erőtlen mosollyal A hó alatt már érik a csoda, nesztelen surrognak a mélyben az erek, lábadozva ébred a felhők közt a nap, s mint csontjainkat zúzó kis balesetek, jéghártya roppan a talpunk alatt; erőtlen mosollyal felszökken a víz, cseppjein átsejlik az édes tavasz a halkan búcsúzó színezüst fényben, és könnyűTovább…