Felkelt a fagyból és az ablakon túl úgy tűnt
egy ásításnyi pillanatra végre kinyílott a nyár.
Embercsillag lakótelepi évgyűrűk szorításában,
szögek és kapcsok anyák és apák univerzumán.
Fent barlangfelhők váltják egymást, egyárbócos
könnyű fellegek, monoton kereszthullámzás.
Alatta él, mint hajnaltövisbe akadt vérző seb.
Áramlás jelenléte, állandó, újjászülető folyó.
Valaki, aki átment és visszatért a járhatatlanon,
emberport hagyott a kapun, nem választhat el többet a halál.
Isten nyomai, ha a magasban lelkiismeret szakadás marad
és vérszínű felhőket merítő tenyerek. Árnyék a mélység homlokráncain.
Visszatérő képek a télszakadékok mélyéből,
ahol gödrök falán lángvégű kötelek virágzanak.
Először hazugságot aratni, majd rohanás korszakok füstjén át.
Ha túlélhető, a nyár születése után istenruhát öltve találkozunk.