a hiány hídja alatt
virrasztott az igazság
a valóság visszhangja zúgott
mint parthoz csapódó hullám
tavasz tört ránk későn érkezett
faggyal könyörtelen hó fedte be
az utat ami a fényképalbumok
csöndjébe kéjsóvár nyarak
pipacsaihoz vezetett
magamra zártam az emlékezés
magánzárkáját kulcsát lenyeltem
hogy zavartalanul kifájjon
belőlem az a hajnal amelyiken
először szegezted rám azúrkék
tekinteted
sajgó seb lett a csókoddal
meghódított ajkam
szélét cserepesre szárította
a közös lehelet keserédes története
nem tudtam elmondani
hogy hallgatásod csorba tőre
lelkem legmélyéig hatolt
gyógyírt kerestem a hó alatt
fuldokló virágokban
letüdőztem ittléted illatát
amit nem tudott elfojtani
a nyitott ablakon beáradó
jéghideg levegő
mielőtt szívemben újjászülettél
volna messzire távolodtam
a nekem ígért időponttól
és az álmatlanság éjjelén
bordáid közé szúrtam
az elragadtatást amivel éveken
át nekem adtad magad

©Szendrei Judit bélyegművész alkotása
Szeretettel gratulálok ezúttal is, Marim. 🧡🌼