Kifejezetten zavar, hogy kérdéseimre nem találok választ. Kifejezetten zavar, hogy úton-útfélen meg nem értettségbe botlok. Kifejezetten zavar, hogy megállt körülöttem a világ, és a következő lépés megtételéhez már nincs késztetés. Kifejezetten zavar, hogy mindez engem kifejezetten zavar.
Ellenben ha úgy tekintek ezekre az apró kis tüskékre, mint alig észrevehető, jelentéktelen ún. szukkulensekre, akkor a zavar szintje hamarost alábbhagy – és hozzáférek a rózsavirághoz. A kettő ugyanis együtt jár: a vihar után jön a szivárvány, a telet tavasz váltja fel, az éji sötétet a nappali világosság. És ez így lesz. Így marad. Mindig. Mert semmi sem fekete avagy fehér.
Előfordul olykor, hogy egy számunkra kedves ember számunkra „kedvestelen” dolgot tesz. Ilyenkor neheztelünk, orrolunk, hovatovább akár meg is haragszunk rá. De mi a helyzet akkor, ha ezt olyan teszi, aki számunkra idegen vagy közömbös? Reakciónk is ehhez lesz hasonlatos: egy vélt vagy valós „támadást” egy szeretett embertől sokkal nagyobb tüske érzetét kelti, ami jobban fáj, mint ha egy olyantól vagyunk ezt kénytelen elszenvedni, akihez fűznek erősebb szálak. És éppen ebben áll a legnagyobb veszély.
Ha nem vesszük észre, hogy ezek a tüskék valójában egy rózsához tartoznak, akkor mi is megtapasztalhatjuk a valaha létezett legnagyobb ellentmondást: „a szeretethez legközelebb álló érzés a gyűlölet. Ezen a szinten a régen még virágzó rózsa színe elkopik,, megfásul és tán sosem nyeri szépségét. Csak a tüskék maradnak, melyek nyomot hagynak. De csak akkor, ha hagyjuk nekik.
Miért is tüskés akkor a rózsa? Mert ezzel védekezik. Megvédi a virágot a letépéstől. Megvédi attól, hogy bántsák. Egy ember is ilyen: mindenképp el akarja kerülni azt, hogy méltatlan helyzetbe kerüljön, olyan helyzetbe, ami kifejezetten zavarja.
Most próbáljuk meg átállítani kicsit ezt a gondolkodásmódot. Mi is zavar annyira? Lehet, hogy nem is zavar annyira? Mi a jobb: az, hogy ha elmerülök saját zavartatásomban, vagy az, ha megpróbálom megérteni, milyen okok váltják ki ezeket az okozatokat? A többi ember zavar vagy én zavarom saját magamat? A saját elvárásaimnak nem tudok megfelelni, vagy a mások által támasztott, megint csak vélt vagy valós követelményeknek? Sajnos vagy nem sajnos, szinte biztos vagyok abban, hogy a legtöbb ember, így magam esetében is, az első állítás az igaz. Ha ezt megértem, akár arra is képes lehetek, hogy ezt a saját javamra fordítsam. Ha ez sikerül, akkor pedig át tudom írni az első bekezdés sorait – kevésbé hangsúlyosabban.
Zavar, de nem kifejezetten. Vagy: zavar, de már nem annyira. Vagy: nem is tudom eldönteni, hogy zavar-e ez egyáltalán. Vagy, ami a legmagasabb és legnehezebben elérhető szint: engem ez már nem zavar.
Utóbbi szint elérését kívánom mindenkinek.