Utolsó üzenet
Anorexia levélben búcsúzott a baráti társaságtól:
„Kezdetben fehér húsú, formás, kerekded barokk ideál voltam. Puha párnák, izgis szalonnák borították a csontvázamra jócskán tapadó hús és hájfonatomat.
Először hetente öt kilogrammot fogytam. Az ingerlő, húsos és lány pacnicskák vékonyodtak, majd összezsugorodtak. Már két ujjammal sem tudtam fogást találni zörgő csontjaim ráncos bőrfelületén. Arcom elfehéredett, szemeim alatt kékes karikák jelentkeztek. Gyakran elájultam. Egyre kevesebb ételt vettem magamhoz, ma már kihányok mindent. Ruhatáram nincs, minek. Helyette mohón habzsolja tekintetem az Oscar gálaműsor bálványainak alakjait.
Sajnos a gyengeségtől szédülök, csak a lakásban, szigorúan bútortól bútorig közlekedem.
Most jó! Célhoz értem!”
Utóirat: Azt a telt idomú, barokk festményt dobjátok ki a társalgóból.
*
Furcsa nap
A beteg nagy elszántsággal szedte lábait a lépcsőn felfelé. Ma mindent ki fog bírni.
A rendelő orvosi székében maga a Számítógép ült. Igazán csinos volt. Fehér nadrágot, fehér köpenyt viselt, nyakában orvosi műszer lógott.
– Foglaljon helyet! – intett a betegnek. – Hogy érzi magát?
A beteg alig jutott szóhoz. Az ilyen kérdések már rég feledésbe merültek.
– Köszönöm… megvagyok – krákogott zavartan.
– Kérem, vetkőzzön le derékig, megvizsgálom – folytatta a rendelést Számítógép.
A beteg most jött igazán zavarba, ez nemigen szokott előfordulni. Legalább a szebbik alsóneműjét vette volna magára.
– Mélyet, jó mélyet lélegezzen! Szabad a karját?
És most vérnyomásmérés következett.
– Mikor volt utoljára labor? Hasi ultrahang?
A beteg zavarában alig találta meg fejéhez a pulóver nyílását.
– Már nem is tudom… – makogott.
Számítógép még mindig nem fejezte be. Érdeklődött a beteg idegi állapotáról, életének egészségét befolyásoló tényezőiről. Egyszóval, beszélgetett! Ja, és ami igen különös volt, képernyője végig a beteg szemébe nézett. Közben nem telefonált senki sem, nem nyitottak be, a szemben ülő asszisztensnő pedig nem most értékelte ki a szomszéd Törteli néni laboreredményét. Csend volt. Nem győzöm hangsúlyozni, csend! A figyelem középpontjában csak a beteg állott! A beutalót és a receptet az asszisztensnő írta meg kék golyóstollal, formás betűkkel. Közben semmi nem akadt be, nem romlott el, szerelőt hívni nem kellett. Számítógép búcsúzott:
– Egy hét múlva, ha nincs előbb panasza, feltétlen várom!