pillanatok üzenete pillanatokban mérem az időt lebontom és újra összerakom mintha töredékben is egész lenne és az egész is részekben létezne egy simogató üzenet egy befogadó tekintet a színek sugárzása fakulása csodák fellobbanása kialvása minden csak egy pillanat üvegszilánk a téli nap kékes derengés a lét amelyben az emberek ésTovább…
rossz volt a mértékegység, amit adtál, nem tudtam átváltani, elszúrtam az egészet, nem állt össze, csomós maradt, darabos, kezemmel minden alkotóelemét éreztem, odatapadt az ujjaimra, rá és közé, kidobtam az egészet, a két tábla csokit megettem, a süteménynek már úgyse kell, nekem viszont igen, az endorfin az életben maradás legalapvetőbbTovább…
Túl sok év, túl sok élet. Átéltem majd mindent, mit ember átélhet. Hideg a tenyerem. Kék madaramat nem melegíthetem. Lehet, hogy elkéstem örömet keresni. Mindig csak reméltem. A kötelék laza lebegek semmibe, így marad egymaga akinek nincs könnye. Szívét mint egy követ eldobni sem merte, most birkózik vele… Valóság, vagyTovább…
A kövek még hallgatnak Szamárháton, a tűző napon. A tömeg őt élteti. Mosolyog. Szédül, a gyomra görcsbe rándul. Integet. Meg fog halni. Pénteken, mikor az öreg fák a kertben óvatosan megérintik az eget. Egy házra gondol. Egy nőre. Próbálja elképzelni, de csak a Teremtés ábráit látja. Egyszerű, fehér vonalak. Változatlanok.Tovább…
Te vagy – Evokáció Radnai István verssoraira – „magad vagy kit restellsz összerakni s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”. Radnai István Te vagy, ki úgy érzed, vétkeid, feledhetetlen múltad, bűneid, száz kudarctól halott céljaid furcsa, megvénült rabjaként rég’ halott ősök emléke vonszol bezápult, bomló, halódó sorsbólTovább…
Rés A költő otthona gömb-alakú [1], magában él, elhagyatottan, önmagától kérdez, amit lát és hall saját magára sugárzik vissza, amiről nem álmodhat, arról képet festeni nem tud, amit elhagy homályban marad, a jelenvaló átélése nélkül élménye nem keletkezhet, finom műszere a változást nem mérheti, a szín forog körülötte üresen, nélküle.Tovább…