On:
In: Szépirodalom, Vers

Arcomról lekopik az idő érlelte por, Boldog teremtményeim is születnek, Cincogva menekül az, ki búskomor, Csodákra lelten röhögnek ünnepeltek. Dudaszó veri fel a csönd lápvidékét, Elég gonosz vigyor is terem arrafelé, És mégis úgy tűnik, olykor kék az ég, Fű, fa, virágban járulhatunk Isten elé. Gerincben csak meszes csont aTovább…