On:
In: Szépirodalom, Vers

Szeretem, ha úgy mész el, mintha tényleg elhagynál. A bőröndöd a szekrény tetején veled együtt elmegy, kiüvölti magából saját ürességét, remeg az ismeretlen állat bőre, amit már rég nem visel semmilyen állat, remeg a semmi ruhája. Újra és újra elmész, mintha tényleg elhagynál, és az emléked után a hiányod ésTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Egyszer tényleg élni Amőbák úsznak a szememben. Olykor megpihennek a nekik készített zátonyokon. Sok apró fátyol van egy arcra felszögezve, hogy számára a világ egyetlen széthúzhatatlan függöny legyen. Esdeklő levelet írtam magamnak, föladtam, meghozta a posta, most meg képtelen vagyok felbontani. Jobb is így, magamnak úgyse tudnék megbocsátani, csak megyekTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Peti a kedvenc foteljében fekve bámulja a tévét, ujjai idegesen dobolnak a karfán, lábait szüntelenül lóbálja, szerintem nem is figyel a mesére. Arra vár, hogy végre a szobájába küldjem. Anyu mosolyogva bólint. – Szerintem már elkezdhetjük – formálja némán a szavakat. Az ablak felé pillantok, kintről a szürkülő égbolt tekintTovább…