minden ébredés feltámadás a hajnal kisimítja az álmok gyűrött lepedőjét fölmagzik a szerelem virága a tér megvilágosodik száz éve hallgatják a védett fasorban a fák a kezdetek szimfóniáját valami melankólia panaszkodik a tücsökzenében közénk zuhan egy józan pillanat mi már nem tudunk meghalni bőrünkön a bűntelenség bélyegével nem írunk sétáinkkalTovább…
ki festi fehérre a kétségbeesett anyák bíbor színű álmát ki dúdol altatót a rettegés bokraiba bújó embereknek ki cserél izzót az energiatakarékos szívekben ki emeli föl a kilátástalanság bermuda- háromszögében eltűnt napokat ki menti meg a hajótörött célokat ki szabadítja ki a szerelmet szomorú roncsaiból ki szelídíti meg a töviseketTovább…
testén tetovált csillagképek az érintések tudja a szerelem libbenő lepke lihegő lángok martaléka szív alakú botlatókő szabályos kristályszerkezetét vesztett hópehely önvédelemből rövidre nyírja haját ne fészkelhessen bele a szomorúság bordái börtönében szívtájékon a teljesség hiánya vacog este bezárkózik mint fény a fák odvába röpke álmaiban lemondások születnek dacosan kiáltja aTovább…
Hajnalban harmatban lépdel az én tündérléptű szép Anyám Lába nyomát mielőtt újra felágaskodnának sóhajtva őrzik alázattal meghajló füvek Én még éjnyállal a számban visszaszenderülök belészelídülök a langyos ágyba az istentiszteletre készülődés hangulatába Ma Úrvacsora is lesz szól felém halkan de már sietve viszik léptei Én látom ahogy átszellemült arccal aTovább…
még csendes a madárvonulás útja de mindig kibomlik a szárnyakban a honvágy százezer éve vérét ajánlja a bárány hogy ne váljunk hollóvá ne vájjuk ki egymás szemét de ki akasztja fel korgó hasa fölé az elismerés aranynak látszó pléhmedálját ki fogadja el a hallgatás ezüstpénzét ki sóvárog az igazság utánTovább…
amikor fekete felhőló hátán elvonul az orkán derengő fény számolja meg a fákon maradt virágokat opálos ujjával rámutat az esélytelenekre s azok másodpercek töredéke alatt lehullnak jaj mennyi meddő álom a fűszálak között amikor a szélvihar késével összekaszabolt ég alatt ájult ágak szökevény szirmok borítják az utat a fasorban azTovább…
hagyjunk fel az életveszélyes vállalkozás próbálgatásával éljünk hittel hogy a szerelem kiolvassza a tájat a hosszú télből tanuljuk meg a csönd jelbeszédét szálljunk partra ahol biztonságban ébredünk nyújtsd el a csókidőt kedves avassuk egymás testét a szenvedély szentélyévé köszönöm hogy kilépsz az álmok gőzéből és nekem tartod magad melegen köszönömTovább…
téli estén meghasad a tér kormos kémények tartják az ég palotáját Isten összeráncolt szemöldöke közé viharfelhők gyűlnek hangosan zörög a kábult sötétséggel pöröl a szélkakas bádogtolla a fasorban szabadon nyargalnak a fák a Tó magányosan szendereg szürke szelek borzolják hullámos haját eltépi láncát a rab csónak és a mélybe süllyedTovább…
imádság a költőkért egy kérdés dübörög az éjszakában: vajon hány sohatöbbé-t bír elviselni a várakozás? porfelhőből font glóriát hoz egy angyal, de beüti szárnyát a fal kiszögelésébe. szeretet sziget a kert, nehezen vesz lélegzetet a tömény télszagban. mikor olvad ki a remény virradata? sötétben tapogatózik az ima: uram, védd megTovább…
Mindig veled pörölök Uram Kivel tehetném mással ha már csak a te kimeríthetetlen jóságodban hiszek De mondd már meg végre mennyi végtisztességen kell még részt vennem és mennyi holtat kell még zuhogó földgöröngyök dübörgése elől mellkasom koporsójában rejtegetnem És milyen vastagra növesszem bordáim mauzóleumát hogy a nevetségesen kántáló hangok neTovább…