Szemöldököd ívét, márványfogad, térded, Kőmíves Kelemen szerettelek téged. Szerettem, szerettem két erős karodat, finom ujjpercedet, csillag homlokodat. Szerettem jövésed, szerettem látásod, vártam ölelésed, nem hittem bántásod. Büszke volt a szívem, szép fiaink apja, fiakat csak az kap, kinek Isten adja. Kelemen kőmíves, mégis elárultál, erős kövek közé mégis bezárattál eTovább…
Felhúzott vállam fölött Ha túl szoros cipőm ledobnám -s egy utcasarkon otthagyom-, akár a kinőtt, szűk világot, mert rettentőn ég lábamon, akkor szép elandalodni, egy jó kuplén dalra fakadni, és táncra kérni fel magam, pörögni körbe, la-la-la, ringatózva ringatózni, kisszobából nagyszobába, a nagy tükör előtt megállva, elhinni, minden odavan, eldúdolomTovább…
R.-t rázta a hideg. Annyira, hogy belelilult a szája, hogy egyenként érezte a csontjait, még a legkisebb csontot is. Ezen tulajdonképpen nem is csodálkozott, állapota természetes következménynek tűnt. Nem gondolta, hogy a lélek előbb halhat meg, mint a test, pontosabban mindeddig nem elmélkedett a pusztulás sorrendi kérdésein. A bomlás rendjénekTovább…
A költőhölgy – a húsboltban hívnak így a lányok – boszorkányhölgy tündérmenyét varázsróka pedig olyan kis kedveske ugyan ki is hinné róla kicsi, prémes fázós, kényes szimatolgat finom orra a foga? hogy csipkeéles? gonosz, gonosz, ki ezt mondja halkan moccan félve moccan minden hangra összerezzen méghogy karmol, méghogy harap csontjaTovább…