1. Almafa Otthon vagyok, azt álmodom, körém gyűlve barát, rokon, nem látom őket csak tudom, hogy ott vannak, az ismerős tárgyak meg olyanról faggatnak, hogy az ujjnyomomat őrizzék-e még. Nem tudok felelni, nincs módom az illemre, talán majd máskor válaszolok mindenre. Itt majdnem felébredtem, de a fáradtság visszarántott vagy talánTovább…
Álmodtam róla múlt éjjel, rég volt már ilyen, nem is értem, most miért, nem is értem, miért most, futva értük el a villamost, és úgy beszéltünk, mintha sose lett volna köztünk az a zsibbadt tétovaság. Keresetlenül találtak ránk a szavak – mind, mit elsikkasztottunk az eltelt évek alatt. A JászaiTovább…
Ha közelebb jössz, elmesélem, milyen átkot törsz meg éppen, hogy olvadásom hány év jege, isten tudja, megérted-e. * Őszi reggel jön majd értem, nem kopog és nem köszön, végignézi szótlanul, hogy elmerengve öltözöm, autóba tesz, nem kér számon, nem tiltja a könnyeket, dudorászni kezd valamit, rám bontja a kék eget.Tovább…
Egy szuszra Nézem az erkélyről hogyan felesel a széllel néhány szőlőlevél mindenben az engedetlenség a felszökő lázban az állva maradt dominóban magamnak is alig tudok parancsolni néha pedig elértem volna a buszt ha nem azon tűnődök inkább elnyomás-e a ‘nyitott’ szót záró-jelbe tenni. * Elvonulások Kötődéseimből olykor kilopózok, jólesik aTovább…
Elvonulások Kötődéseimből olykor kilopózok, jólesik a szökés, és egyre jobban csinálom, hol egy kedves cetli, hol egy vizes lábnyom marad csak utánam. Gyűjtőknek ez fontos, tudom – évekig őriztem egy nincsnek minden jelét. Ezért mondom: ha vársz, szárítsd fel a lábnyomot, a cetlit hagyd elégni – ha hiányommal nem vagyokTovább…
Egyszer azt hittem, hogy az ég csak azért olyan kék, hogy a semmit jól elrejtse, hogy apránként sejtsem meg, amit a gyerekkor nem mert elém teregetni, hogy a kékség fölött valójában nem vigyáz rám senki. Hogy nincsenek őrzők, se jóságos kezek, kik a legsötétebb pillanatból kiemeljenek. Egy teljes napig hittemTovább…
Egyszer azt hittem, hogy az ég csak azért olyan kék, hogy a semmit jól elrejtse, hogy apránként sejtsem meg, amit a gyerekkor nem mert elém teregetni, hogy a kékség fölött valójában nem vigyáz rám senki. Hogy nincsenek őrzők, se jóságos kezek, kik a legsötétebb pillanatból kiemeljenek. Egy teljes napig hittemTovább…
Álmodtam róla múlt éjjel, rég volt már ilyen, nem is értem, most miért, nem is értem, miért most, futva értük el a villamost, és úgy beszéltünk, mintha sose lett volna köztünk az a zsibbadt tétovaság. Keresetlenül találtak ránk a szavak – mind, mit elsikkasztottunk az eltelt évek alatt. A JászaiTovább…
Lassan ránk talál a tél, s vele egy bolondos talány, hogy a kémények híradását vajon értené-e egy indián. Eszembe jutsz. Felváltva fojt, füst és félelem, és nincsen olyan vérerem, ami ne szűkülne, akár a tudat, – ez egy rossz fajta kábulat – mi szörnyet láttat, rémet sejtet, s közben botránkoztatTovább…
Szeretek az ablakban ülni, keretet kap a káosz, és vajon lehetne-e ennél több közöm a világhoz, egy ablaktalan érában, hol egy-egy falhoz tapadunk, – mint a vérrögök a vénában – és csak néhány bátor van, aki nem retteg lebontani, ki képes saját igazságát téglánként kimondani.Tovább…