hiába keresek szavakat arra ami nincs ami van arra a régiek már nem érvényesek sejthető hogy amit hoz a holnap az valami más réseken szivárog a szorongás a trauma bennünk van történelmünk írta oda a történésekhez hozzáadja fellobbantja mindenki nézi döbbenettel alig hiszik el az egyik magyar a másikat bántjaTovább…
figyelek figyelek csak néha riasztja fel a hangom a csendet némán tiktakkolok mint egy régről megmaradt falióra ami a múlt századi időt méri és a mai napot mindig lekési mint egy szökőkút magasra feldobom kérdőjeleimet régen tudom hogy nincsenek egyszerű emberek egyszerű történetek faltól falig ér bennünk a végtelen régenTovább…
Szobámban ülök, béke, nyugalom, és tavasz van, míg egy napon szembesülök a tényekkel, hogy tőlem néhány száz kilométerre, egy pontosan olyan panelházat bombáznak éppen, mint amilyennek a hetedik emeletén én élek. Lángcsóva csap ki a konyha ablakán, egész emeletek omlanak le, vér, pusztulás, és halál képe ömlik elém a monitorról.Tovább…
Utolsó kép – Tandori utoljára a Clark Ádám téren láttalak, furcsa öregember, mentél a buszmegálló felé, alig tudtál már lépni is, mint egy hajléktalan, olyan voltál, sapkád a fejedben, és a fogaid – jobb nem beszélni a fogaidról akartalak volna megölelni, de valamiért zavarban voltam, talán, hogy jobb a kabátom, aTovább…
Mikor pillánk összeégett seprűit feszítette a hajnal, ő már első kondulással felsebezte a hártyákat, s vállára dölt a templomtorony árnya. Kérges kezén árkokat égetett a harangkötél, csak mosolygott, és sohasem fáradt bele a denevérsuhogásba. Nappal lefoszlott róla a mítosz, hiába verte félre a galagonyákat. ©Nászta Katalin – Apák és fiúkTovább…
Kocsis Ilonának a túlpartra jó volna naplót vezetni szürkületkor beleírni hogy itt állok leégve az árnyékban a felszálló sárkány országában az öbölben ahol leszállt a sárkány az elveszett vagy a visszaadott kard tavánál jó volna látnom magamat ahogy nézem a parkot elveszetten vagy visszaadottan a túlpartot jó nekem itt állokTovább…