Te vagy – Evokáció Radnai István verssoraira – „magad vagy kit restellsz összerakni s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”. Radnai István Te vagy, ki úgy érzed, vétkeid, feledhetetlen múltad, bűneid, száz kudarctól halott céljaid furcsa, megvénült rabjaként rég’ halott ősök emléke vonszol bezápult, bomló, halódó sorsbólTovább…
emlékszem akkor is tavasz volt és azt hittük örökké tart a kikelet ahogy bámult a kíváncsi Hold szégyenlősen néztelek a kezem után nyúltál végigsimítottad ujjaim és a zsebedből egy csillogó gyűrűt kivettél örülnék-e ha eljegyeznél kérdezted halkan és hosszúra nyúlt árnyékunkon dalolt a csend hallom ma is ahogy egy tücsökTovább…
Hozzád láncolt csillagok Hozzád láncolt csillagok a verssorok kereszteden kék neonfény pásztáz lassan alszanak el az idegen álmok még a madarak sem zajonganak vizes vertfal a szerelem ódon várba zárt szörnyeteg makulátlan az elrontott vers amit féltesz Te megtisztult eredendő bűn nélküli gyönyörű lélek a riadalmat csak játszani lehet aTovább…
Olvadás Mi más jöhet a tél után mint a végérvényes búcsúzás ha már a hóember sárgarépa-orrán is örök nyomot hagy a csapodár téltündér egy különös délután és csupán a könny marad a hűvös hiány a csalódás a veszteség nyomán; ez már nem az a szikrázó varázs nem szerelem legfeljebb végsőTovább…
Feleslegesek a nagy szavak, végül úgyis a csönd marad. A némaságból ha feldereng a fényes ég – a régi kék – átragyog a pillanat, és visszatér a régi hang. Nem kellenek a nagy szavak, csak tiszták, szépek, igazak. S ha néhányat a világ befogad, didergő, szerény, halk szavad örökkön szólóTovább…
kattogó fogaskerékké lesz az elme a feltörő emlékek nyomán belesüvít a csendbe ahogy egy fekete varjú károg búsongva a megcsontosodott vastag kérgű almafán amelynek ágai földig hajolnak vén terhük alatt és a kertben mintha ott állna apám a ráncok megsokasodtak a homlokán hosszan az égre néz tűnődik meditál; a felhőátvonulásTovább…
Szóvarázs(lat) (három játék a szavakkal) életkópia mint velőüregekben a vörös csontvelő és lépesméz a kaptár rejtekén úgy érlelődik szívünkben a fény s ahogy a csermely a folyóhoz szalad és érleli a búzakalász az új magokat és lisztjéből nagyanyó kenyeret dagaszt úgy íródik a hosszú életregény készül a színes életkópia úgyTovább…
Anyámhoz Suttogó áhítat aranyló őszön álmodom veled méz-illatú ölelésedbe burkolózom hófehér falak közt imbolygó árnyad nyomán suttogó áhítat szól; hálaimád értem másokért holt lelkekért bársony ráncaidon időtlen béke pihen igazgyöngy érik örök könnycseppeden tenyereden az érdes kapanyom szelíd völggyé simult halvány arcodon pompás rózsa nyit én küldtem neked s ahogyTovább…
A hangodat szerettem leginkább, Mint párás időben a friss kenyeret, A hozzám mindig baráti és könnyed, Szerelemre hívó kedvességedet A kezedet szerettem leginkább, Mely apró, hűs és patyolatfehér, A milliónyi szépség a világon Mind kevés, mi kezeddel felér A szemedet szerettem én leginkább, Mely hol ártatlan-kék, hol mohazöld, Nincs alkotás,Tovább…
Ma este kiiszom a búcsú keserű poharát A kígyók szájából kúszó lányok kezéből A szívemben sarjadt verssorok elhalnak nyelvemen Este ha elsiratom verseimet meghal velük a nap is Feltoluló könnyeimmel írott emlékeim Idegen utazók hordják majd el városomból Éjjel ébredő emlékeim mint kócos tanúk élcelődnek rajtam A hullócsillagok kiütik kezembőlTovább…