Tudod, hol voltam délután? Nem, nem munkahelyi értekezleten. Vagyis az volt, csak én nem ott voltam. Egész délután a kocsiban ültem, lehúzott ablakkal, ott a nevelőotthon kerítése mellett. Hallgattam őket, hogy kiabálnak, hogy játszanak, hogy hangoskodnak, üvöltöznek, mit tudom én melyik a jó szó, hallgattam őket, és próbáltam elképzelni, hogyTovább…

Kihűlt szavak mellé kuporodom, mint egy járdaszegélyen megakadt levél. Panaszkodni – azt mondják – nincs okom. Kit cél és vágy is hajt, így, vagy úgy, de megél. Napsugaras nyár köszön az utcán. A reggeli csend olyan, mint egy jó barát. Kóbor macskák jönnek léptem után, akár az ember, ki márTovább…