On:
In: Szépirodalom, Vers

Nyomomban az éjszaka. A hold, mint durva kavics ütődik homlokomhoz. A szél spiráljai hajamba csimpaszkodva borzolják a kövek bőrét. Szürke folyosókon a felhők is utánam erednek. Idegeim kihűlt higanyba mártva, testem ízekre tépi és felszívja a várakozás. Megvillan az ég: arcom kivilágított sziklafal. Mozdulataimat pásztázza a csend. A szavak túlfelénTovább…