On:
In: Szépirodalom, Vers

„Mert elhagyatnak akkor mindenek” És könny helyett az arcokon a ráncok, megülnek csendben, megülnek hangtalan, csorog alá, csorog az üres árok, mind-mind, akinek még panaszszava van. A Kastélyban egyre bolyong a költő, üres folyosókon, szobákon átal, elhagyatva lépdel. Kibákült már rég mindenféle és soha-nem-volt vággyal. Ki az, aki már nemTovább…