bakkné szentesi csilla

Az ember egyszer csak magára marad, ahogy elindult, amikor elszakadt. Az út végére is ugyanúgy ér. Elpattan valami. Talán egy ér. Az idő és tér ott elveszett. Már nem kergeti a felleget. Az avar lehet oly hangtalan, ha hűvös ősszel betakar, s ahogy alatta bomlik az élet nyűtt sejtekből ismétTovább…