Két maréknyi csokigolyót
próbálok a számba tömni
a legnagyobb sikerrel.
Senki sem figyel,
azt tehetek,
amit akarok,
még saját magamnak
is láthatatlan vagyok.
A konyhában bujkálok,
az ablaknak háttal,
és csak tömöm a fejem
a mosogató felett.
Édes és mámorító,
éhezett a lelkem,
és a testem a csokira.
El kell tüntetni
minden bizonyítékot,
minden morzsát,
mi gyanúba hozhatna,
én nem jártam itt,
nem csináltam semmit,
mindez meg sem történt,
úgyis fél órán belül
kikerül a testemből.
túl gyorsan eszem ahhoz,
hogy gondolkodjak,
és túl gyorsan ér véget,
hogy ne legyen bűntudatom.
undorodom magamtól.
Vajon mi lenne, ha anyám meglátna,
amint csokis a fél arcom
és mindkét tenyerem?
Valószínűleg azt mondaná:
inkább szórd be egy tálba, kislányom.
2021-09-08