Mindenki a maga sírját ássa.
A veréb lehullik az út porába,
a dongó bennragad a lépesmézben,
elpusztul a kérész a rajzás szépségében.
Sánta kutyát hajszol egy koldus,
kéregető asszony a földre borulva koldul,
beton közé ültetett fa, száraz a levele,
tömeg az utcákon, nincsen lelke.
Kiürült világ, a sírját ássa,
gondolatok lépdelnek téves irányba,
emberek nyüzsögnek, mint Hieronymus képein,
a gyönyörök kertjéből vándorolnak
a halálfélelemmel teli bugyrain.
Mindenki a maga sírját ássa.
A veréb lehullik az út porába,
a dongó bennragad a lépesmézben,
elpusztul a kérész a rajzás szépségében.
Gyönyörű asszony, haja, mint a méz,
páncélos olló rágja belül tüdejét,
gyermekek, épphogy megszülettek,
háborúk miatt halandóság áldozatai lettek.
Öregek, nem tífusz, de valami hasonló
elviszi őket az ördög, vagy valami rabló,
elrabol a Covid, nincs körötted elég levegő,
megfojt a járvány, tested porrá hullik,
rövidül az idő.
Mindenki a maga sírját ássa.
A veréb lehullik az út porába,
a dongó bennragad a lépesmézben,
elpusztul a kérész a rajzás szépségében.
Gyönyörű a világ, minden csodáját nyújtja,
az alma s a Koh-i-noor fényesre csiszolva,
érték és élet egymással versenyez,
hogy minden megváltozott, ideje, hogy észrevedd.
Szónoklatok, túl sok a kommunikáció,
ezekből fakad – mint sziklából a víz –
sok ellentmondás és a háború,
ölik egymást gyilkos ellentétek,
hogy miért van erre szükség, nem értem.
Mindenki a maga sírját ássa.
A veréb lehullik az út porába,
a dongó bennragad a lépesmézben,
elpusztul a kérész a rajzás szépségében.
Minden érték, mi eddig egyensúlyt képezett,
elvadult képzeletek tárházává lett,
az egyensúly megbomlott, mert a telhetetlenség lett úrrá,
s a gazdasági hatalom növekszik forró lavinává.
Kráterek törnek ki újra és újra,
mert beteggé vált a Föld gyomra,
kiokádna mindent, mi rossz benn felgyülemlett,
de az emberi mohóságot magából kivetni a legnehezebb.
Mindenki a maga sírját ássa.
A veréb lehullik az út porába,
a dongó bennragad a lépesmézben,
elpusztul a kérész a rajzás szépségében.
Status quo bomlik, kié a hatalom?
Ne engedd, hogy a legvégén elsüljön az atom,
atomizálódik akkor a világ,
s csak néhány marad meg, hogy elmondjon egy imát.
Akkor már nem marad meg semmi, miért érdemes élni,
s a fejlett világ a technikát kőbaltára cseréli.
Kegyetlen a világ, mi emberek tesszük azzá,
ideje gondolkodni, mielőtt végleg kihunynak a fények az ég alján.
Mondd, Ember! Számot vetettél-e már?