Rencsisovszky Katalin: Ha kedd, akkor Márai

By:
On:
In: Publicisztika
Tagged: , , ,

„Köszönet a nőknek, köszönet.” (Márai Sándor)

A nőkről általában

„Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.”
Első közlés: Új Idők XLVI. évfolyam 11. sz. 1943. március

Márai Sándor: Füves könyv – Hangoskönyv: A nőkről általában

 

Márai Lola vagyis Matzner Ilona és Márai Sándor
Kassán nem volt divat, hogy zsidók és keresztények egy társaságban mozogjanak, ezért hiába származtak hasonló körökből, Lola és Márai (eredeti nevén Grosschmid) Sándor csak látásból ismerték egymást. Bár szülővárosukban a mai napig él a legenda, hogy a fiatalok egy fagylaltevési versenyen ismerkedtek meg a város leghíresebb cukrászdájában, a Megayban, ez valószínűleg nem igaz: a pár nem Kassán, hanem Berlinben talált egymásra 1922-ben. Márai a Tanácsköztársaságot éltető írásai miatt kényszerült arra, hogy a német fővárosba költözzön, míg Lolát felejteni küldték itteni rokonaihoz: szerelmes volt ugyanis egy újságíróba, aki a Matzner család szerint „nem volt elég jó party”. A fiatalember történetesen Márai egyik barátja volt, aki megkérte az írót, hogy közvetítsen kettejük között. A terv azonban balul ütött ki, hiszen a fiatalok már az első találkozáskor végzetesen egymásba szerettek.
Amint arra számítani lehetett, a Matzner szülők ezt a kapcsolatot sem nézték jó szemmel. Nem Márai családja vagy felekezete ellen volt kifogásuk: egyszerűen kétes egzisztenciának tartották az alkalmi újságcikkekből élő, mindössze huszonhárom éves írót. A fiatalok azonban nem sokat teketóriáztak: mikor nem kapták meg az atyai áldást, Márai egészen egyszerűen megszöktette Lolát. Kassán ezzel kapcsolatban is él egy legenda, miszerint Matzner Ilona összekötött lepedőkön ereszkedett le Sándorhoz lakásuk, a Maléter-palota ablakából, a valóság azonban ennél valamivel prózaibb volt. Lola szülei úgy tudták, hogy lányuk ruhát varratni utazik Pestre, ám mikor hírét vették, hogy közben Márai is elhagyta Berlint, Matzner Sámuel azonnal követte a fiatalokat a fővárosba. Elkésett: a házasságot megakadályozni már nem tudta, ám ahhoz még éppen időben érkezett, hogy ő lehessen a lánya esküvői tanúja. Így a pár, ha késve is, végül mégis megkapta az atyai áldást.

Bár nagyon szerelmesek voltak egymásba, házasságuk mégis nehezen indult, összecsiszolódásuk nem ment zökkenőmentesen. Fiatalok voltak és szegények, nem igazán tudták, hogyan is kellene fenntartani egy közös háztartást. Míg Lola otthon sírdogált, Márai alkalmi írói munkákra vadászott, hogy biztosítani tudja kettejük megélhetését. Tovább nehezítette a dolgot, hogy családjaik nem vették komolyan a házasságukat: mosolyogva várták, mikor adják fel, mikor lesz már vége.
Az első hónapokban Berlinben éltek, majd úgy döntöttek, Párizsba költöznek. Itt sem volt könnyebb az élet, ráadásul Lola szilveszter éjszakáján hirtelen rosszul lett. Mivel nem volt pénzük orvosra, a fiatalasszony valószínűleg oda is veszett volna, ha egy ismerős orosz doktor nem segít rajtuk. Kiderült, hogy Lolának vetélése volt, az okozta a súlyos belső vérzéseket, melyekbe csaknem belehalt.
Csemetéről, hálistennek, szó sincsen – írta ekkor még megkönnyebbülve Márai egy rokonának. Később a pár már nagyon is szeretett volna gyereket: 1939-ben született is egy kisfiuk, Kristóf, azonban a csecsemő alig másfél hónapos korában meghalt. Mivel több saját gyermekük nem lett, végül az örökbefogadás mellett döntöttek, és a háborús bujdosásuk idején magukhoz vettek egy fiút, Babócsányi Jánoskát, akit aztán példásan fel is nevelték.
Máraiék nevelt fia, János, 1960-ban vonult be katonának, egyik állomáshelye a New Yersey állambeli Fort Dix volt. Szülei rendszeresen látogatták itt, és Márai egy-egy bejegyzéssel megemlékezik a Jánossal való találkozásokról is naplójában.
E naplójegyzetek János kiegyensúlyozottságáról, felnőtt férfi voltáról és a korabeli amerikai hadseregről egyaránt szólnak és nemegyszer írójuk politikai, a világ sorsát latolgató gondolataivá növik ki magukat. Ugyanakkor gyakran bukkan fel a szülő kutató-figyelő-gondoskodó alakjai is a Tejes Napló lapjain:

Aug. 25.

„János elment katonának. Reggel hétkor lekísértem a földalatti vasút lejáratához. A nyárvégi fényben ragyogott az Innwood Park, ahol gyermekkora, kamaszkora utolsó nyolc évét leélte. Komolyan ment, szótlanul, kezében a kis táskával, amelyben az újoncok számára előírt bevonulási motyót szorongatta. Bementem vele a templomba, mert meg akarta áldatni a pappal azt az ezüst Mária-érmét, amelyet előző este a kis hölgytől emlékbe kapott. A subway lépcsőin szótlanul megöleltük egymást, aztán elment.”

Lola és Márai házassága a hullámvölgyektől sem volt mentes (elég csak az író alkalmi viszonyaira gondolni a kor híres színésznőivel, Mezei Máriával vagy éppen Tolnay Klárival) együttélésük alapvetően mégis boldog és harmonikus volt. Lola szelíd, támogató partnere volt férjének: elviselte híresen nehéz természetét, kielégítette szeszélyeit (az író például elvárta, hogy felesége minden este három-négyfogásos vacsorát tálaljon, még azokban az időkben is, amikor Lola egész nap dolgozott egy amerikai cipőboltban) és irodalmi karrierjét is segítette: ő véleményezte elsőként férje írásait, és ő levelezett a szerkesztőkkel, kiadókkal is. 1948-ban végleg elhagyták Magyarországot: onnantól kezdve főleg Itáliában és az Egyesült Államokban éltek. Házasságuk hatvankét évig tartott: Lolát 1986 januárjában, San Diegóban érte a halál. Jegyzeteiből kiderül: a gyászoló író pontosan tudta, mit veszített. Álmaiban Lola egészen haláláig kísértette.

Források: Márai Sándor: Füves könyv – Gyógyító gondolatok; Helikon Kiadó, Budapest, 2020 (Eredeti megjelenés: 1943), Márai Sándor: A ​teljes napló 1959–1960; Helikon, Budapest, 2012, Történelmi Őrületek, PIM, YouTube

 

Fotó:
Márai Sándor és Lola Leányfalun (amatőr felvétel, nem minőségi fotó, ám azon ritka fotók egyike, melyen az írót nevetni láthatjuk.)