„Az emberek kényelmesek, s nehéz lesz nekik megmagyarázni. Néhány kész fogalmuk van, barátság, szerelem, házasság, kaland, viszony; s azt hiszik, e kész fogalmakban elfér az élet. Hát nem fér el.” (Márai Sándor)
Márai Sándor – Sirály (részletek)
Előszó
„A töltőtollra gondosan reácsavarta az ebonit-kupakot, nagyon lassú és óvatos mozdulattal, körülbelül, ahogyan egy sebész veszi kézbe az éles műszert, vagy egy vegyész az üvegcsét, melyben élet és halál van; gyógyító anyag, vagy méreg egész falvak számára. Egyideje minden mozdulata ilyen feltűnően óvatos volt. Ujjai, ezek a zongorán, irásban, vívásban és labdaütésben gyakorlott, csontos, hosszú és fehér ujjak, tétlenül, csaknem kimerülten pihentek most az íróasztalon, mintha egyfajta párviadal, kemény és férfias mérkőzés után pihennének. Művészek keze pihen így, mikor leírták az utolsó szót, felkenték a vászonra az utolsó ecsetvonást, vagy leütötték a búcsúzó hangot a zongorán, s tudják, hogy most véget ért valami, ami egyszeri és nem ismétlődik meg soha többé az időben.
De mégis, inkább úgy pihent a kéz, mintha valamilyen nagy ellenállást kellett volna leküzdenie. Mintha viaskodott volna valakivel. Milyen lehet a gyilkosok keze, közvetlenül a tett után? – gondolta most és figyelmesen nézte kezét.”
*
„Elkésett és bocsánatot kér, s a nő udvariasan biccent; sok a dolga; s hogy mindig ilyen sok dolga van, estefelé is?… Lábujjhegyen mennek fel a lépcsőkön; mikor a jegyszedőnő felnyitja előttük a páholy ajtaját, a mély, sötét barlangból a zene sűrű, szenvedélyes hulláma árad feléjük. A színpadhoz közel ülnek, magányosan a nagy páholyban, mely minden este várja a hivatalos személyek látogatását. A nő leül és leejti válláról a különös prémkabátot; fekete selyemruhát visel, s a férfi megkönnyebbüléssel érzi, hogy a ruha és a nő együtt hibátlan. Nem tudná megmondani, mi az, amitől félt. Talán egyfajta vidékiességtől, valamilyen ösztöndíjas, diákleányos félszegségtől vagy, ami sokkal rosszabb, a riadt túlöltözöttségtől, amellyel nők néha helyzetükön és sorsukon túl cicomázzák magukat. De a nő eddig nem követett el hibát. Nagyon egyszerű és – a férfi megnyugodva érzi – kitűnő helyen készült, nemes anyagból remekbe szabott fekete selyemruhában ül itt, abban a pazarlóan egyszerű ruhában, ahogyan csak a legdrágább divatszalonok varró női öltöztetik a nagyvilágban villogó nőket. Ez a ki vágott fekete selyemruha teljesen dísztelen, s a nő nyaka és feje fehéren emelkedik ki a ruha kivágásából, ékszer nélkül, büszkén és nemes vonalakkal. Nem, a másodpéldánnyal nem vallok szégyent, gondolja megkönnyebbülten.”
*
„Mert van csoda, most már te is tudod, s az emberek egy napon találkoznak. (…) Az emberek, te és én s talán azok a homályos tömegek is, melyek népeknek nevezik magukat, s minden indulaton és szenvedélyen túl keresik egymást s helyüket a világban. (…) S az egészet egy láthatatlan kéz igazgatja. Így áll és tűri, hogy az éjszaka ködös párája és a hópihék nedvessége belepje arcát. Talán, gondolja. De most még minden nagyon sötét.
Becsukja az ablakot. A sötét szobában tájékozatlanul áll; úgy érzi, soha nem volt még ilyen egyedül. De ugyanakkor érzi, hogy egy Kéz, mely a sirályok röptét és az emberek lépteit igazítja, vállán nyugszik. Végigmegy a sötét szobában, mint a vak – s mintha mégis vezetné valaki.”
*
„Két karjával szelíden, gyöngéd erővel átöleli a férfi nyakát, s
arcát egy pillanatra a férfi arcához szorítja:
– Most maradj csöndben – mondja. – Maradj csendes, kedves rokon, s tedd félre az értelem feszítővasát, kedves fegyveredet… egy pillanatig ne akarj semmit. Látod, a találkozás mégis megtörtént, s ez számomra félelmesebb csoda, mint lehet a te számodra… Ha törvény van közöttünk, ez a törvény érvényes lesz a jövőbe is. Most engedj elmenni…
– Sötét van és éjszaka – mondja a férfi. – Hova mennél?”
*
„Ha nappal lesz, s egy napon nemcsak te, hanem mások is kénytelenek érdeklődni irántam, nem bizonyos, hogy ez bekövetkezik, de nem is lehetetlen. S az ember szívesen ad ajándékot, ha végre tartozik valakihez a világban, Nagy ajándék, fogadd szívesen.”
*
„Szeretnéd tudni az igazat… szeretnéd tudni, ki vagyok, mi a tervem és feladatom a világban, miért utazom a háborúban országokon át, hogyan találom meg a zárt ajtók kilincseit, miért beszélek sok nyelven és tűrhető
kiejtéssel, mit akarok tőled, s mit ér számomra az, amit megtudhatok tőled? Mindezt szeretnéd tudni. De mindez most már nem igen fontos, kedves rokon… úgy értem, kettőnk számára csakugyan nem fontos többé.”
*
„Egy ember meg tud semmisíteni egy másik embert azzal, hogy nem engedi el, de nem is enged neki teljesen, magához köti, és nem adja vissza a világnak, de ugyanakkor nem engedi teljesen közel magához, nem köt vele semmiféle szövetséget. Akit így kiválasztanak, és elkülönítenek a világtól, elpusztul. Mert egyedül marad, s még sincs egyedül, mert egyfajta megkötözöttségben él, de a rabtartó nem törődik vele.”
*
Forrás: Márai Sándor – Sirály; Helikon Kiadó, Budapest, 2003 (Eredeti megjelenés éve: 1943)
(https://www.scribd.com/…/30715579-Marai-Sandor-Siraly-A…
)
„Talán a legrejtélyesebb Márai-regényt tartja kezében az olvasó. Egyszerre lélektani dráma, kémhistória, vallomás a szerelemről és a lét felfedhetetlen titkairól. Az 1943-ban megjelent Sirály főhőse 45 éves miniszteri tanácsos, aki olyan történelmi bejelentés megfogalmazására kényszerül, amely egyik napról a másikra megváltoztatja Magyarország életét. Alig teszi le a tollát s adja át a szigorúan titkos dokumentumot a gépírónőnek, amikor beállít az irodájába egy magát finnek mondó fiatal nő, aki megszólalásig hasonlít elvesztett kedveséhez. A férfi, aki érzelmi életét illetően Platónt szereti idézni – „olyan őszinte örömmel mondtam búcsút a szerelemnek, mintha csak egy őrült, kegyetlen úr mellől szöktem volna meg” – besétál a csapdába. Nem tud ellenállni a nő vonzerejének.
A regény mögött minden bizonnyal ott van egy rejtélyes, a nagyközönség előtt soha meg nem vallott szerelem is. Az író életébe berobban a gyönyörű fiatal színésznő, Mezei Mária.” – olvasható a kiadói fülszövegben.
Könyvajánló cselekményleírással itt: http://ekultura.hu/2011/11/04/marai-sandor-siraly
***
Szigethy Gábor irodalomtörténész szerint az ismert színésznő és Márai Sándor kapcsolata nem mindennapi történet. Viszonyuk a negyvenes évek elején tartott, de titkolniuk kellett, mert Márai nős volt. Az író Sirály című regényéről, amely egy férfi és egy nő dialógusa, korábban azt tartották, hogy nincs valóságalapja, de mára (2006) kiderült: a Sirály a színésznőhöz fűződő viszonyának feldolgozása.
2011-ben Mezey Mária örököse átadta az irodalomtörténésznek a művésznő rendezetlen levelezését és fényképeit, ezek egyértelmű bizonyítékai a két nagy művész 1941-ben megélt szenvedélyes kapcsolatának. Volt úgy, hogy egy szálloda különböző emeletén szálltak meg, s csak az éjszaka leple alatt találkoztak, nehogy az író feleségét megbántsák. 1943-ban a művésznő már csak baráti üdvözlőkártyát küldött karácsonyra az írónak. 1946 után soha többé nem találkoztak és írásban sem érintkeztek egymással, de mindkettőjük életének meghatározó momentuma volt e kapcsolat. (Kossuth Rádió, 2011. december 22.)
***
Rácz Ráchel: Sirály – Mezei Mária és Márai Sándor története
„Az emberek kényelmesek, s nehéz lesz nekik megmagyarázni. Néhány kész fogalmuk van, barátság, szerelem, kaland, viszony; s azt hiszik, e kész fogalmakban elfér az élet. Hát nem fér el.” – Márai Sándor: Sirály
Ellentétek és hasonlóságok
Márai Sándor a visszafogottság, a jól fésült finomhangolás, a polgári miliő és az etikett mestere. A polírozatlan vágyakat a külső megítélésnek alárendelő. A társadalmi kereteket és szabályokat tiszteletben tartó. Számára ijesztő az a bátor, ám gyakran végletes, olykor önveszélyes ritmus és „rendszerhekkelés”, amit a színésznő képviselt.
Mezei Mária eleganciájában és dívaságában echt underground – a zabolátlan, szókimondó punk csaj. Egy nőstény tigris. Intellektusában ösztönös. A szabályokat nem mindig tisztelő, a konvenciókat felülíró, öntörvényű, allűrmentes, színtiszta vegyérték.
Ez a két karizmatikus, európai műveltségű, irodalmi vonzalmú ember, szerelmük ellenére egymásban, egymással az egyensúlyt nehezen találta. Mezei mindig elment a falig. Márai mindig megtorpant a fal előtt egy lépéssel. Mezei átlépte a határt. Márai a határküszöb előtt futamodott meg.
Sejtelmek, rejtelmek
„Az emberek semmitől nem félnek úgy, mint ettől a felismeréstől: a pillanattól, amikor az élet felfedi álarcait.” – Márai Sándor: Sirály
Mezei Mária és Márai Sándor szerelmének története rengeteg elhallgatása és titka miatt teljességében jóformán közvetíthetetlen egy lineáris, minden részletet egyértelműen megvilágító dramaturgiában. Történetüknek nincs igazi eleje, közepe, vége, csak sokat eláruló töredékei, felvillanásai, el-elcsípett végszavai.
A színházi világgal aktív kapcsolatot ápoló szerző 1941 táján jelent meg a színésznő öltözőjében először, feltehetőleg gratuláció gyanánt. (Nincs pontos forrás, hogy melyik színházban, és mikor.) A találkozás körülményeit tekintve, mindössze annyi tudható, hogy mindkettőjük pályafutásuk egyik csúcskorszakában álltak akkoriban.
Márai egyetlen nyilatkozatában sem mondta ki Mária nevét, ahogyan a színésznő sem. Bensőséges viszonyukra a legdiszkrétebb, legtitokzatosabb módon vigyáztak, nem akarták a pletyka és az intrika járataira felültetni különös érzelmüket. Márai aggastyánkora utolsó évében ejtette ki először nyilvános riport keretében a színésznő nevét, erről később. Mezei, amikor memoárjában említést tesz élete egyik legmeghatározóbb élményéről, sem írja le Márai nevét, mindössze úgy hívja: „Valaki”.
Mezei így emlékezik vissza: „Végszóra, mint egy Pirandelló darabban, kinyílt az ajtó, s belépett Valaki, magasan és ismerősen. A hangja az én hangom volt, a szeme az én szemem, sokáig azt képzeltem, hogy tüdeje, a szíve, a mirigyei és a lelke is közös az enyémmel. Ő mutatta meg nekem a világot. Volt egy prémgalléros kabátja. Egyszer belebújt az arcom a puha prémbe: velem már soha nem történhet semmi baj, mert végre hazaértem. ” ( Mezei Mária: Vallomás-töredékek. Budapest, A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1981.)
Márai a Sirály című filozofikus regényében örökítette meg a Mezei-szerelem lenyomatait és inspirációit: „Késő elhatározni kettőnk között valamit. Valaki vagy valami már határozott helyettünk. Mert hiába mégy el most, s én hasztalan engedlek el… a személyiségek és helyzetek, akik voltunk és vagyunk, amiben éltünk, haltunk és élünk, bolond körtáncba kezdettek, veled, velem és másokkal (…).
Meg akartam kérdezni, nem ismerős-e magának ez a szoba? És ez a helyzet? Az, hogy itt van velem? Nem érti? (…) Csakugyan együtt voltak már ők, ketten, abban a félelmes és közömbös véletlenben, ami az élet. Most nagy és mély a szoba, mint a múlt. Ebben a múltban, amely áttöri súlyos áradásával a jelen pillanatának gátját (…). Ez a pillanat még az enyém, s egyszer van az életben. Most nem vagyok fiatal, sem öreg, nincs múlt, se kötelesség, nincs ismerősség, sem idegenség, most csak a pillanat van.” (Márai Sándor: Sirály)
A felfokozott érzelmi lavinákkal tarkított románc titokban szövődött a két ember között, aminek többek között az is oka, hogy Márai nős volt. Noha gyakran viszonyokba bocsátkozott a művészvilág különböző nőtagjaival, a Mezei-történetről nem igazán tudott senki egy-két megbízható cinkoson kívül.
Mindketten rajongói voltak az európai kultúrának és az irodalomnak – Mezei egykor francia-filozófia szakos bölcsész, József Attila évfolyamtársa volt Szegeden. Kapcsolatuk nem tartott sokáig, Márainak „nyűg” lett a mély érzelem, akadályozta karrierjének kiteljesedésében, túl nagy energiát igényelt számára ez a kötelék, így 1943-ban szakításra került sor. Mezei a következőképpen írt erről:
„De jött egy délután, a Krisztina téri cukrászdában. Lazacos szendvicset evett, s udvarias, szinte bocsánatkérő mosollyal közölte velem, hogy nincs szüksége a szeretetemre. Más dolga van, el fog menni… Szólt a harang, a galambok repültek, amikor elindultunk az Erzsébet-híd felé. Tudtam, amikor kiléptünk a cukrászda ajtaján, hogy ez a valaki leszúrt engem, kés van a hátamban, folyik a vérem, s olyan fáradt vagyok, hogy meghalok. De még éltem három esztendeig, aztán valóban belehaltam. Feltámadtam, mert művész vagyok, mégis örökre fáradt, mert ember vagyok.” (Mezei Mária: Vallomás-töredékek. Budapest, A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1981.)
A szétválás mindkét félnek traumát okozott, a kínosságot az egyre élesebbé és veszélyesebbé váló háborús atmoszféra pedig csak doppingolta. Márai a Sirály című regényében örökítette meg a nagyközönség előtt soha fel nem fedett nagy szerelmet. Mezei két legnagyobb ívű alakítása ezután következett, az egyik a Vígszínházban a Tűzvész női főszerepe Páger Antal mellett, majd a független, pacifista Madách Színházban a Rosmersholm Várkonyi Zoltán mellett.
A vészkorszakot nem megvárva, súlyos egészségügyi problémái miatt végül úgy döntött, hogy Ótátrafüredre megy. Itt egy „Lalo” nevű német fiatalember jóvoltából mélyebbről megismerte a Biblia írásait, tanításait. Vívódásait, gyógyulásának lelki stációit, felébredéseit Hoztam valamit a hegyekből című írásában (amelyet később Budapesten elő is adott) örökített meg a színésznő.
Lezárás
Egy vagány sárospataki intermezzo után Mezei visszatért Budapestre. A spirituális felébredés után átértékelte addigi életét, és tudta, hogy színészete nem folyhat tovább abban a mederben, amelyben azelőtt. Missziója volt. Segítenie, szolgálnia kellett az embereket.
1946 februárjában régi barátja köszöntött újra öltözőjébe egy előadás után… A dal pedig elindult újra – ám már korántsem olyan szenvedélyes, heves mederben, ahogyan azelőtt. Szerelmük barátsággá, inkább egyfajta szellemi szövetséggé finomodott, amely ezúttal Mezeinek lett „nyomasztóbb”. „Nem akarom ezt a kísértetjárást, nem akarom, nem akarom. Több ez… jobb ez… messziről… Az emlék kell, nem ő. Iszonyú ez, de így van. Így van.”
Nagy beszélgetések, levelezések után Mezei úgy döntött, hogy végleg összegzi és elengedi a Márai-köteléket, ahogyan Szigethy Gábor fogalmazott: „Megpróbálja józanul elrendezni, lezárni élete legnagyobb szerelmi és szellemi élményét.” Nem csupán egy meghatározó érzelmi, hanem egy társadalmi, kulturális időszak is vége felé járt mindkettőjük életében ekkoriban. Az egyre élesedő politikai helyzetben többször kerültek mindketten a rágalmazás, gúnyolódás és rosszindulat kereszttüzébe, miszerint a régi világ klerikális polgári csökevényei.
„A félművelt ember, tehát a civilizációba szürkülő kultúra legjellegzetesebb fogyasztója, semmit nem gyűlöl úgy, mint az egyéniséget és a pontos, eredeti kifejezést.” – Mezei egyik legkedvesebb idézete Márai Kassai őrjáratából
Emigráció
1948-ban Márai Sándor emigrált. Nem sokkal ezután Mezeit 1949-ben száműzték a színpadokról, az új rendszerben nem kapta meg azt a méltó státuszt, amelyet megérdemelt volna. Egy évtizedig megalázó, méltatlan helyzetekben kellett helytállnia. A feladás azonban nem a Mezei-féle vonal. Életművének talán legmeghatározóbb színházi előadását, a Bujdosó lányt készítette el.
Borzalmas évei után a ’60-as évek hozta vissza számára az érdemes intézményes fellépéseket (például Az apáca, a Stuart Mária, Az ifjúság édes madara vagy a Warrenné mestersége). 1973-ban a hongkongi influenza szövődméye egy évtizedre ágyhoz kötötte, oxigénpalackkal, messze a színpadtól. Utolsó fellépése Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című verse volt a televízióban. Legendásan gazdag könyvgyűjteményében számos Márai-kötet szerepelt, amelyeket gyakran forgatott élete végéig.
Hogy a kaliforniai San Diegóba eljutott-e bármiféle Mezei-előadás híre vagy felvétele, kétséges, talán egy-egy film, de az sem biztos. Mezei Mária 1983. április 20-án, Márai Sándor 1989. február 21-én hunyt el.
„Nem tudni, Márai Sándornak mikor s hányszor jutott eszébe Mezei Mária, s egyáltalán eszébe jutott-e hosszú élete során. De 1988-ban, aggastyán korában váratlan kérdéssel fordul egy otthonról érkezett újságíróhoz:
»Van-e Budapesten olyan színésznő, mint Mezei Mária?«” (Szigethy Gábor: Mezei, Márai, Szerelem; Dokumentumok alapján elképzelt valóság, Budapest, Helikon Kiadó, 2011.)
***
Szigethy Gábor: Mezei, Márai, Szerelem; Dokumentumok alapján elképzelt valóság, Budapest, Helikon Kiadó, 2011; Fotózta: Wellesz Ella, Inkey Tibor, Iklády László
A könyv fülszövege, valamint részlet a könyvből itt: https://www.antikvarium.hu/…/szigethy-gabor-mezei-marai…
