szívemben színházi gong a neved
csak nem az előadás kezdetét hanem
a végét jelzi névtelen klímák tünetét
sodorja a szél a Tóparton csodálom
miként teszi próbára hullámok reakcióját
az ikarosz-nap elnézem a tükörképén
tűnődő hallgatag vitorlást aztán
hazamegyek tárgyaim és a falak
köszöntenek körbevesznek
kegyes világ
*
esténként megvetem az ágyat
álmaim lelencből kivett gyerekek
hozzám simulnak kicsit még mosolyom
spanyolfala mögött rejtegetlek amíg
mindketten feleslegessé válunk mint
szűzrepülésre induló szitakötők lárvabőre
*
valóság és képzelet közé
betonfalat emel az éjszaka
nincs hova visszatérni
de így legalább elválni sem kell
az idő vesztegel
mint zártkertben megrekedt köd
hiábavaló haladékot kérni egy pillanatra
amitől egyensúlyukat vesztik az eljövendő percek
tévedéseid félóráit kongatja szíved
*
te anyád vállkendőjébe bújó árvaság
arcodon szerelemévszakok lenyomata
most már szabad vagy mint a gyűlölet
a zuhogó katedráliseső akár az utazás
azt hiszed végleges hazába vezet
©Pálfy Julianna festménye