őriztem férgektől tetvektől a fát
locsoltam erősödjön törzse
gyökerei álmaimba mélyedtek
ágai suhogásával hűtötte vérem
hat évig termett volt hogy több
kosárnyi mézédes gyümölcsöt
termeszek támadtak rá kirágták
kiszívták belőle az életnedvet
kertész-doktort hívtam hozzá
azt mondta menthetetlen
fűrészem fogait helyeztem
szembe a madárdalokkal
ki kellett vágnom baltává
változott erőm és szívem
a torkomban dobogott
hideg veríték ült homlokomra
izzadtság és könny nedvei
vegyültek arcomon
kimerülten adta át magát álnok
kezemnek mint húsvét előtt
szelíd bárány a késnek
nem bírtam földre dönteni
kiszáradt törzsét elszáradt
lombjától megfosztottam
a művelettel magamat is
megroncsoltam rönk lett
karom és erőm
csonkoltak lettünk mindketten
a lefűrészelt ágak súlyától
megnyomorított fűben
torzójából emlékfát készítettem
mozgássérült ágaira
díszeket aggattam
de ez sem tett boldoggá
addig néztem az ablakból
amíg az este kioltotta
az esőgyűjtő hordó vizében a nap
nagyítóját és a Tó tenyeréből
kiröppent csillagokkal felékesítette
©Kovács Emil Lajos: Nyújtózkodó