(egy ősi anekdota nyomán)
3. A Halál
Ez egyszerűen megunhatatlan. Ahogy újra és újra, évezredek óta tart a játszmánk, és még mindig nem értik a lényeget. Belesétálnak minden csapdába, kiszámíthatóan, nevetségesen, néha meg végtelenül heroikusan.
Na persze azért időnként meglepnek. Kétségtelenül van valami tiszteletre méltó a kitartásukban és a kreativitásukban. Néha szinte bánom is, hogy nem állhatok az ő oldalukra egy kicsit. Nekem is szórakoztatóbb lenne, nekik meg volna némi valóságos kapaszkodójuk is, nem csak ez a megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan elszántság. De csitt: tudom én, hol a helyem – teszem a dolgomat, ahogy kell.
Ha őszinte akarok lenni, azért így is hálás vagyok nekik, hogy nem hagynak kiégni. Például ennek a mai párosnak: a gazdag ficsúrnak, akit meg kell leckéztetnem, és annak a szegény flótásnak, aki eladta neki magát. Nélkülük mára csak a mészárosmunka jutott volna nekem, délelőtt Bagdadban egy tömegszerencsétlenség a piacon, délután egy merénylet Nedzsefben, este meg a szamarrai robbantás. Így viszont kicsit kizökkenhetek a kerékvágásból, megállhatok egy pillanatra, és újra, közelebbről szemügyre vehetem az emberi és isteni találékonyságot. És legfőképpen élvezhetem Isten humorát.
Az a kőgazdag kereskedő azt hitte, egy kis furfanggal és a pénzével legyőzhet engem. Úgy látszik, nem tudja, hogy én is csak egy beosztott vagyok, aki feladatokat teljesít. Nem érti, hogy amikor engem akar átverni, akkor valójában a nagyfőnökkel packázik. Azzal az Istennel, aki soha nem hagyja megtorlás nélkül, ha szembeszállnak vele. Hát, most talán majd megtanulja a leckét. Vagy nem. De azért azt a szegény embert, akinek megvette a testét, kicsit mégis sajnálom. Nem lesz jó a szemébe nézni este Szamarrában. Ott, ahol az isteni utasítás szerint ma bevégzi az életét.
2. A Szolga
Most segíts meg, Mindenek Ura, aki olyan kegyes voltál hozzám, és kiemeltél a nyomorból, elküldted hozzám Iszmáilt, aki a tenyerén hordoz, felruházott és ennem ad, és elegendő pénzt ahhoz, hogy a családom se éhezzen! Igazán semmiség az, amit mindezért cserébe vállaltam. Hiszen ő még fiatal és egészséges, és olyan gazdag, mint a nedzsefi kalifa. És ha a száj csukva, nem repül bele a légy: márpedig Iszmáil soha nem csinál semmit, ami veszélybe sodorná az életét. Így aztán, amióta ráadásul velem is megegyezett, szentül hiszi, hogy még jó sokáig nem eshet bántódása.
De ma mégis megrémültünk, Iszmáil is és én is.
Jó gazdám észben tartotta, hogy tegnap véradó napom volt, és látva sápadtságomat kiküldött a piacra, hogy kedvenc gyümölcseimből vásároljak magamnak. Hát amint ott válogattam, egy hideg kéz kopogtatta meg a vállamat. Amikor hátrafordultam, egy sápadt alak sötét tekintete fúródott a szemembe, miközben csontos mutatóujját magasba tartva csak állt és nézett mozdulatlanul. Ettől aztán a reszketés ott helyben elővett. Lélekszakadva menekültem gazdámhoz, aki rögtön megértette bajomat. Lázasan tanakodtunk, hová bújhatnék, hisz ha a Halál fenyeget, akkor minden eddigi jónak búcsút kell mondanunk. Az én életem végével a családom biztonsága is megszűnik, Iszmáil pedig elveszíti legfőbb fegyverét a pusztulás ellen. Mert hát ki tudja, mikor talál még egy embert, akinek a testi adottságai olyan pontosan egyeznek az övéivel, mint nekem.
Ám ekkor jelet küldtél, Istenem! Miközben éppen törtük a fejünket, hová rejtőzhetnék, hirtelen kiabálást, felbolydulást hallottunk az utca felől, és az ablakon kinézve láttuk, hogy a piac melletti torony leomlott, maga alá temetetve egy csomó szerencsétlen embert. Mindez néhány perccel azután történt, hogy én is ott jártam. Egy csapásra megértettem, hogy csakis Te segíthettél nekem, Istenem: kimentettél a Halál kezei közül, aki azért érkezett, hogy kedvére arathasson. Ám amíg ő ott, a bagdadi piacon foglalatoskodott a szegény lelkek begyűjtésével, nekem esélyt adtál arra, hogy elmeneküljek. Gazdámmal arra jutottunk, hogy Szamarrában keresek menedéket. Ott, ahol a mecsetekben a Te szent nevedet féltve őrzik a híveid, Mindenek Ura! Ahol az embereket védi a beléd vetett hit, és ahol így én is ügyesen meghúzhatom magam.
Gazdám nem sajnálta tőlem leggyorsabb Mustangját. Pénzt és sofőrt adott, és áldást kért a fejemre. Én is ezért könyörgök most hozzád, nagy Isten, hogy tekints rám és a családomra, akiket egyszer már kimenekítettél a szegénységből. Kérlek, segíts utamban, hogy épségben elérhessek Szamarrába!
1. A Kereskedő
„A születés a halál hírnöke.” Ezt tartja mifelénk a mondás. Amióta értem, hogy ez mit jelent, azóta töröm a fejem, mit tehetnék ellene.
Én vagyok Bagdadban a legirigyeltebb kereskedő, akármit mondanak is a vének. Hiszen még fiatal vagyok, mégis tehetős, a lábam előtt hever a város. Eszem is van, tudom, hogy nem szabad elherdálni az ifjúságomat. Élni akarok, jól és sokáig élni, gondtalanul, ám a halál fenyegetése régóta nem hagy nyugodni. „Falazd be azt az ablakot, amiből mindig fúj a szél.” Ezt egy másik közmondás javasolja. Ezért addig küzdöttem, míg megkerestem a módját, hogy messzire űzzem a halandóság kínját a szívemből. Mert melyik részünk romlik meg oly gyalázatosan könnyen? A test! Kerítettem hát magamnak egy tökéletes második testet: egy szegény ördögét, aki orvosilag épp olyan minden tekintetben, a legapróbb részletekig bezárólag, mint én. Akinek a véréből állandó tartalékot képezhetek magamnak, szükség esetére, és akinek a szervei helyettesíthetik az enyéimet, ha súlyosan megbetegednék. Nem volt könnyű megtalálni őt, de a pénzem és a hatalmam segített. A nyomornegyedben kerestem, mert akinek korog a gyomra, az egy kis kenyérért bármire rávehető. És nem is voltam szűkmarkú. Azt a gondoskodást, amiben Ghalib tőlem részesül, senki mástól soha nem kapná meg. Élhet bőségben, és elláthatja a családját úgy, ahogy az ő helyzetében másképp semmi esélye sem volna. Aztán ki tudja, talán engem is elkerül a korai betegség, szépen megöregszünk mindketten nyugalomban, békességben, és már nem is lesz szükségem a testére.
Ez volt a tervem. Ennek köszönhettem, hogy egy ideje már egészen el is feledkeztem arról, milyen törékeny az életem. Ám Ghalib ma délelőtt elorozta a nyugalmamat. Azzal rontott be hozzám, hogy a piacon találkozott a Halállal, aki megfenyegette őt. Hirtelen nem tudtam, mit is gondoljak. De aztán odakint hangzavar támadt, és ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy összedőlt a piac melletti torony, összezúzva az ott vásárlókat. Kicsit szégyellem, de igazi megkönnyebbülés volt ezt látni! Megértettem, hogy milyen szerencsés vagyok, lám, a Halál azért volt a piacon, hogy begyűjtse a romok alá temetettek lelkét, de az én Ghalibom nincs közöttük! Szolgám ekkor ujjával rámutatott a tömegben tébláboló, csontsovány alakra: „Ő az! Még mindig ott van közöttük!” – suttogta rémülten. Addigra én már összeszedtem magamat, tudtam, amíg a rémség Bagdadban van, Ghalibnak könnyű lesz cselekedni! Azon nyomban elláttam őt pénzzel, leggyorsabb autómba ültettem, és Szamarrába küldtem egy kedves barátomhoz. Ha jól számolom, lassan oda is ér. Az a város megszentelt hely, ott a Halál biztosan akkor sem talál rá, amikor már végzett itt minden dolgával.
Bár úgy látom, még mindig itt időzik a piacon. Lemegyek hozzá, és kicsit megszorongatom: megkérdezem, miért ijesztgette szegény ártatlan szolgámat. Végtére is meg kell tudnia, hogy van, aki nem fél tőle…