Lelked szobájában
nehéz rendet rakni.
Senki sem hibátlan.
Az énből nem lesz mi.
Falába vés a rend
penészes hiánya.
Zajért koldul a csend,
magányod kihányja.
Ködbe fűzött percek
rozsdaette láncán
megráznak, kik vertek.
Nemből nem lesz talán.
Ha mégis vad daccal
sorsod lét-peremén
átlépsz sáros arccal:
taszigál a remény.
Kihűlt imádon por.
Mint a fáklya lángja
izzik benned a bor,
léted fényre rántja.
*Első közlés