Murányi Zita versei

úgy zörög a lomb
mint egy halk esti szerenád
szél kapja föl a gyökerek jajszavát
és ülteti a törzs tenyerére az éjszakát
haragos őszben állnak a fák
a zöld koronák alján sárga levélsapkák
tavaszi órák melegén
a napfény hiányát szolmizálják
két ág tör isten felé
a sötétség megtörik
a csillagok lámpásainál
mint egy sötét oltár
zúg a lomb az őszi ég
zsoltárablakánál.

*

néztem a várost délután
volt a luxuskirakatok előtt émelyítő
csatornaszag először
megpróbáltam leválasztani a képet
a körülményekről de az egyre erősödő
vizelet nem engedett a kényszernek
a verset is lehet bomlástermékként aposztrofálni
a kockaköveket megíratlan lapoknak
sose irigyeltem a kódexmásolókat
most a lebukó nap utolsó sugarai funkcionáltak
gyér mécsvilágként egy-egy lépés
a nyomtatásra emlékeztetett
milyen jó lenne ha
kongás helyett csönddel telnének meg
a négyzetek megvárni amíg a hallgatás is szétreped
aztán éjjel a kandeláberek fénye és a kopogás
is megváltozott azt gondoltam a vers
üres sarok az univerzum egy darabjával is
derékszöget alkot amit épp beragyogtak
a csillagok aztán mégis inkább hogy
megérkezés milyen szép egyenesben
tartani a világ gyémánttengelyét.
©Papp Veronika festőművész alkotása