Lúdtalpam van. Süllyedésnek is hívják. Az orvos rögtön észrevette. Használjon betétet, mondta. Én nem hallottam. Nem azért, mert süket vagyok, hanem azért, mert az orvos csak gondolta. A nővér mondta, de neki nem hiszem el. Semmit sem hiszek el. Azt sem, hogy érdemes volt az orvosnak megmutatni. Ezen már nem segít senki. Anyám sem tud segíteni, csak kérdezni. Miért nem mész orvoshoz? Már voltam, tegnap délután. Az egész délutánt az orvosnál töltöttem. Hiába. A süllyedést már nem tudja senki megemelni, legfeljebb tartani. Ehhez kell a betét. Nem olcsó. Mezítláb kell egy üveglapra állni, az érzékeli talpunk lenyomatát, ahhoz készít betétet. Amerikai a módszer, ezért nem olcsó. Anyám azt ígérte, hogy kifizeti. Nem hiszem el, pedig kétszer is mondta. Mindig megismétli, amit fontosnak tart. Én nem könnyebbülök meg tőle, az anyagi dolgok amúgy sem érdekelnek. Papnak készülök. Hiszek Istenben. Apám nem hisz, nekem kell segíteni. Ráveszem, hogy olvassa a bibliát, a többit bízza rám. Bár én sem hiszem, hogy hinni fog. Anyámmal üvöltözik inkább. Az sokkal egyszerűbb. Anyám tűri, mint egy jó feleség, aztán, hogy egyenlítsen, ő velünk kiabál. Velem, meg a húgommal. Nekem kiabálhat, de a húgomat féltem, nincs hozzászokva az életünkhöz.
©Varga Ágota fotográfiája: Séta egyedül