Nem hitted el
Nem hitted el, hogy
a csillagok nem mindig fénylenek
néha a pályájukon kívül keringenek,
mint az emberek
akik a szeplőtelenségükben hisznek
még, ha szennyel is kenik be magukat
porban fetrengenek
vagy az árnyékukat keresik
a szitáló esőben,
hogy magukba igazítsák,
elnyűtt lelküket megfoltozzák.
Nem hitted el, hogy
a rossz után jöhet a jó
kötelet hurkoltál
felakasztottad a múltadat a nyakadba
vért sem hagytál magad után
izzó jele lenne létezésednek
a holnap fonalából bánatot kötöttél
vagy szemfedőt magadnak.
Nem hitted el, hogy
a szomorúságnak nincs mosószere
a legdrágább fehérítőt vetted meg
lyukasra sikáltad
rongyos kínszenvedés kacsintott rád
de te csak hunyorogtál a sötétben.
Nem hitted el, hogy
szeretni érdem nélkül is lehet
kishitűséged nyitott neked ajtót
és csapta be utánad,
hogy huzatos házad legyen a koporsód.
Nem hitted el, hogy
a tejútrendszer nem tejből van
nem leszel tőle egészségesebb
csak az elméd lesz zavaros
mint a húsleves, amiből nem vetted ki a zöldségeket.
Nem hitted el, hogy
szerethető vagy
hibákból és erényekből felépített emberi lény.
Nem hitted el, hogy
létezik bocsánat.
Nem hitted el, hogy
létezik alázat.
Nem hitted el, hogy
létezik más válasz.
*
Színes üveggolyó
Színes üveggolyót gurítasz a porban
vájatot hagy maga után
álmokat tuszkolsz bele.
Szemed íriszén megcsillan a fény
vékony karcolásnyom a bőrödön
hiszed, hogy ennyivel megúszod
az öregkort.
Tiszába mártod a bokádat
tiszta vize lelked szimbolikája
ujjaid a koromfekete iszapban matatnak
bensőd egy darabja csurog le az ujjaid között.
Nem vagy tisztátalan
múltad tüskéi a bőrödbe fúródnak.
Feloldozást akarsz
kifehéríteni a lelkiismeretfurdalást
a lelkész is szabadságra ment.
Egy kocsmában kötsz ki
örömöt kérsz a poharadba
a fehér hab hamar lelappad
csak úgy, mint színes álmaid.
*
Hogy miért szeretlek?
Szavakba foglalni nem lehet,
hogy miért szeretlek.
Szemedbe nézek és látom a holnapot,
megfürdök a ki nem mondott ígéretben.
Szerelmed bársonyleplet terít rám némán,
gondoskodásod nyakig betakar,
alatta nem vacog bánatom.
Jókedvet csókolsz a homlokomra
jólesőn bújik meg a redők között.
Szempilláid csendesen sepernek végig arcomon
szelíden törlik le róla az aznap búját.
Erős tenyeredbe csusszan a kezem.
Remegésemből, kétkedésemből szobrot gyúrsz
az ágy melletti éjjeliszekrényre csúsztatod
a fal felé fordítva,
hogy a gondjaim éjjel se
nézzenek velem farkasszemet.
Ajkad puhasága elhiteti
az élet is lehet bársonyos.
A lét tüskéit egyenként húzod ki belőlem.
Csókod rajtam gyógyító pecsét.
Hogy miért szeretlek?
A bőrömön érzem a sárga liliom virágporát:
az első randevúnk emléke.
Beleégett elmémbe az illatod
őszinte nevetésed
és a szádon ki nem ejtett mondatod:
mindig szeretni fogsz.
Lelkemet ringatod.
Viharos hullámokból mentesz ki
együtt megélt napjainkban.
Fullasztó álmokat fújsz le rólam.
Ecseteddel fehér pöttyöket csepegtetsz
a fekete vászonra.
Csuklónkat reménnyel bilincseled össze
elhiteted, hogy minden nap egy szebb ígéret.
És én hiszek neked,
mert
szeretlek.
*Első közlés