Ötven éve születtem,
egy hétfői adásszünetben,
én voltam az, akinek pult alól jött a banán,
ha többre emlékeznék,
hidd el, elmondanám.
Negyven évvel ezelőtt,
a sorsomba belenőtt
a vers,
akkortól szeretem, ahogy dallamával, ritmusával ringat,
mikor izgalmas rendbe rántjuk homokóráinkat,
s képzeletünk társunkká lesz:
levetkőztet, lepikkelyez.
Harminc évvel ezelőtt voltam
pont húszéves,
irodalmi hűbéres,
zongora órán adtam-vettem,
magamban hittem, tévedhetetlen
sorok űzték sorsom az akkori mában,
leginkább a szenvedélyem szolgálatában.
Húsz évvel ezelőtt,
a versemnek keze nőtt,
s rögtön magával is ragadott,
némelyik sikert aratott,
s ezzel kicsit megemelt,
a taps megvolt, kár hogy a szívem hangszigetelt.
Tíz évvel ezelőtt, napra pontosan
negyven lettem.
Elestem, hát újrakezdtem,
száz helyen is megjelentem,
versek közben verssé lettem.
Öt éve már, hogy betöltöttem a negyvenötöt,
négyzetre emeltek, s belőlem vontak gyököt,
rangos lapok befogadtak,
több nyelvre is fordítgattak:
azóta is írok: tükörablak,
szédszedlek és összeraklak,
akit szeretsz, vidd el annak,
a verseimmel simogatlak.
*Első közlés