Olyan sűrű a növényzet,
hogy az itt élő állatok
még sosem látták az eget,
és négykézláb tudsz közlekedni csak,
mint a gyerekek.
Halkan próbálsz közeledni,
nehogy felébreszd az állatokat,
mintha a szüleid lennének,
akik nem értik,
miért jöttél ilyen későn haza
az első napján a teremtésednek.
Lefekszel a földre.
Egyre kevesebbet gondolsz arra,
hogy mielőtt elindultál,
bezártad-e az ajtót,
lekapcsoltad-e a tűzhelyet.
Reggel elrugaszkodsz a földtől,
a vöcsökkel merülsz alá a vízbe
és megtanulod a száddal megfogni,
amihez eddig kézzel se nyúltál hozzá soha,
csukott szemmel indulsz a vakonddal
a gyökerek sötét titkai közé tájékozódni.
Az állatok pedig csendben nézik,
ahogy növekedsz.
Tudják,
hogy fel kell nevelniük a kiűzetés előtt.
Olyan vagy, mint valami régi uralkodó,
akinek a nevét most próbálják megfejteni
egy elfelejtett nyelv írásjeleiből.
Élet és Irodalom / LXVI. évfolyam, 4. szám, 2022. január 28.
©Láng Eszter alkotása