Szeretem, hogy nem is vérszerintiek. Csak, mint
az egymásra dobált ruhák szeretkezés előtt,
amikor a dezodorok új illatot kapnak.
Az egyik zselés tollal összeköti az idegen pontokat.
A kád előtt guggol, és cigizik. Néha berepül
hozzá egy véletlen galamb. Arcára hullnak a tollak.
Szereti, ahogy az ismeretlen kirajzolódik.
A másik érzelmeit és gyerekkori mackóit simogatja.
Majd eldugja őket, hogy ne fájjon neki az éjjeli
brummogás. Másnap meggyónja bűneit,
és szétosztja köztük az összes málnát.
Az egyik lánynak, a másik fiúnak öltözik,
de ha együtt vannak, már nem azok.
Nem kell egymásba szeretniük,
hogy összekeverjék a testük.
Szeretem, hogy nincs köztük vérvonal.
Hogy egymásra hajigálta a föld és az ég
a kávészínűt és a batikolt kéket.
*Forrás: kulter
© Márkus László