Ébredés
Hunyorogva nyitottam fel a szemem a mára már túlságosan is sokszor hallott idegesítő hangra. Pitty… pitty …. pitty ….. Remek megint egy szokásos kínkeserves hétköznap a sok közül. Komolyan nem tudom, hogy csinálják azok az emberek, akik az első madár csippentése előtt bugyuta mosollyal, az arcukon kipattannak az ágyból, és bármi jelét adják annak, hogy nem élőhalott zombival vagy évezredek óta egy koporsóban sínylődő wc-papírba tekert múmiával akadt dolga, az embernek azon az inkább még éjjelinek mondható órán. Mert mások és jó magam bevallása szerint is így nézhetek ki minden egyes reggelen, függetlenül attól, hogy hajnali hat vagy délután kettő van. Igen, nekem csak ez a két jól berögzült ébredési időzónám van ( plusz mínusz másfél óra, amíg összekaparom magam legalább annyira, hogy ha akár csak a sarki hajléktalan mellett kötnék ki, szánalomból ne adományozza nekem ingóságait, hátha attól nem nyújtok annyira szörnyű látványt. És most, hogy ilyen részletesen kitárgyaltuk a divatbemutató színpadára, illő reggeli kinézetemet (khm.. khm) térjünk vissza arra a bizonyos napnak reggeli ( inkább fájóan éjszakára hajazó) óráira, melyek teljesen átlagosnak indultak, mégis életem, talán legnagyobb katasztrófájába, torkolltak ( pedig mit ne mondjak, abból volt már egy pár).
Reggelek keserve
Csendben csendül fülemet bántva
Hunyorgok vakon, semmin töprengve
Hosszú tapogatás után meglett az éles hang gazdája
Agyamat még a reggeli homály felhőzi be
Az ösztön irányít, gondolkodásra képes még nem vagyok
Lecsapom az ébresztőt, mondván pár perc igazán nem árthat
Duda hangja harsan, fejem rá felkapom
Ingerülten ülök fel, mára végleg búcsút mondva az ágynak
Tömörítés
Megcsillan egy életlen, elhomályosodó láthatatlan árny, mely kitudja melyik szánalmas emberi lény a világunkban hátrahagyott lenyomata, kit senki nem érdekelt, értékelt, szeretett, s csoda hogy ezek után még más szemére árnyékot bocsát, lénye megmaradt élettelen visszhangjával?
Megcsillan egy árny, mely kitudja melyik lény hátrahagyott lenyomata, kit senki nem értékelt, csoda ezek után, hogy szemére árnyékot bocsát megmaradt élettelen visszhangjával?
Világunk
sírba sieti magát a világ
mi tápláljuk ezt a szörnyet
ki hatalmas száját kitátva gyűri le torkán
örökre kitörölve
az összes jót mihez ember keze még véletlenül sem ért
nem fertőzte meg könnyelmű nagyravágyással
lustasággal vegyített hiúság elvetett magjával
mert erről ismerszik meg mind
az összes ember ki lábra áll s ezzel felkel
felkel az állatias ösztönvilágból
és máris magasnak érzi magát
s már le se néz oda
igen oda
azok közé kikből lett
s kik majd a porral teszik egyenlővé
ha magával nem teszi ezt
Főbérlő
ha mélyen magamba nézek
látom a fakó mélabúm
még csak nemrégiben érkezett
nem kellett volna így sietnie
késhetett volna a vonata
már megágyazott magának
ott belül
kényelmesen elhelyezkedett
látszólag nem megy el
egyhamar
berendezésével minden még fakóbb
de legalább
a korábbi űr eltűnhetett
vele azért mégis jobb
hisz nem vagyunk már
egyedül
Hajdu-Zelei Zita 13 éves. Egész kicsi korától érdeklődik az irodalom és a művészetek iránt. Már óvodásként rímekbe foglalta pár gondolatát. Nemcsak írásban, hanem táncban is szereti kifejezni magát, mit már közel nyolc éve művel. Remekül rajzol. Eddig a Pécsi Apáczai Csere János 1. Számú Általános Iskola 6. osztályos tanulója volt, immár a Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumba jár. Gyakran rajzol. Érdeklődő, nyitott. Hajnal Éva drámacsoportjának 7 éve tagja.
©Hemm Lilianna alkotása