Arturo Ui kettészedte az országot,
persze, csak virtuálisan,
persze valóságosan,
csak okosban;
az emberek ugyanúgy élnek,
besorolják magukat és másokat,
ebből következően mindig
a másik oldalon lévők a hülyék,
miközben Arturo Ui vigyorog,
kokárdát tűz borzasztó szabású
zakója hajtókájára,
zsebre vágja kezét,
kijelenti:
Megvédelek titeket,
ha akarjátok, ha nem.
A háborús mellébeszéléstől
drága lett a kenyér,
a csirke-farhát csak ideológiailag hasonlítható
a jóllakottság érzéséhez,
ám azt mondják,
törvényileg sem lehet mindenhol
aranyból a vécécsésze.
Arturo Ui nem idegeskedik,
tüntikézzenek csak nyugodtan
az emberek
az üres parlament előtt,
majd hazamennek,
ha már nagyon fáznak –
csak a felbujtókat intézzétek el!,
adja parancsba,
a többi a félelemtől úgy is
összehugyozza magát.
Arturo Ui jól kitalálta,
csak balra és jobbra lát,
előre alig,
saját lábán áll már
gyerek, szülő, testvér,
sógor, koma, jóbarát,
tenni már nem kell semmit,
a mű kész,
lent, a téren a szembenállók
elintézik egymást.
Arturo Ui negédesen fogalmaz,
az én hazám tényleg enyém,
Kezemre játszotta balga nép,
mely gyáva és immár nincstelen,
és csak sodorja a szél.
2022-04-10