Esküvésünk csak szóvirágként hajlik, hányszor cseréltük magunkban a múltat, megtagadtunk téged – már a harmadik – még vonszoljuk a Pétertől tanultat, harminc ezüsttől csörög koldus zsebünk, és ha hideg kőhöz ér a homlokunk, mégis isteni kegyben reménykedünk, és álnok Pilátusként kezet mosunk. *Első közlésTovább…
Még nevetve rám néztél mielőtt a felhőkbe léptél könnyedén s éreztem vállamon nyugtató nyomát mindenható tenyerednek, hálából szőtt ruhám helye vércseppeidnek s tengernyi könnyed bennem sziklát repesztett. Utat hagytál szűket és néha durvát örök rabigát gyönyörűt de nem érzem súlyát. Nevetve rám néztél mikor láttad kosaramban a kenyérmorzsát s aTovább…
Tartalomjegyzék: Illyés Gyula verse Nagy Bandó András verse Lackfi János verse Szabó T. Anna verse Filip Tamás verse T. Ágoston László prózája Kelebi Kiss István versei Fellinger Károly versei Nászta Katalin versei Mitat Cibuk verse Vajdics Anikó verse Szokolay Zoltán versei Bak Rita versei Arany-Tóth Katalin verse Bánki Beni verseiTovább…
Meleg szájammal, élő szavaimmal úgy állok itt, mint akit szél ütött, megbénitanak villanó dühök, sistergő hirtelen akaratok, fegyverért kellene kapni karomat, kiáltani! – és szédülök, csak dadogok – Hallom, hogy buknak árkokba a vakok – a ködben vér bugyog, elhal… hallom, a ködben, hogy sikoltja sorsát kifeszitett leány, hogyan zuhogTovább…
Minden akarat kérdése – mondta az apám. Örökké akarok élni – mondtam én. A kivétel erősíti a szabályt – mondta az apám –, az élet és a halál nem akarat kérdése, de az újszülött már akar élni, és a matróna, meg a matuzsálem még akar élni. Az örökkére alkalmatlanok vagyunk.Tovább…
Te elmentél s én itt maradtam. Vagy én mentem s te maradtál? Ugyanúgy kattognak ízületeim, mint egykor neked, ha lépcsőn megyek felfelé. Ugyanúgy falatozom bicskavégről, s dobálom magamba az ételt, mint te. Ugyanúgy libabőrös a nyakam, mint volt a tiéd, míg tiéd volt a nyakad, (most vajon kié?), emlékszem, hogyTovább…
Azt mondjuk: hús. Pedig a húsodat nem ismerem. Nincsen hozzá közöm. Csak véres, rejtett, romlandó anyag. Azt mondjuk: csont. Bújok, tapogatom: tudom a tökéletes szerkezet ízelt mozgását, de mégsem te vagy. Azt mondjuk: szem. Az ajkaimmal érzem rezgő mozgását szemhéjad alatt. A szád belseje, finom, rózsaszín selymességeid, ahol lüktető melegedTovább…
(1) Tüskés bokrokon fésülködik a szél. Sziromrohamra indul a cseresznyéskert. Rügyek karát vezényli a tavasz, aki láthatatlan, mint az élve eltemetett mag. (2) Azelőtt nem volt semmi sem. A kezdet rémület. Fekete kiáltásra ébrednek akik még nincsenek. Az angyalok itt csendesek. Emeljétek föl szívemet. (3) Látod, a bőre levedli aTovább…
‒ Én nem értem ezt a gyereket ‒ morgolódott Sárosiné takarítás közben. ‒ A jövő héten betölti a harmincötödik évét, és még mindig esze ágában sincs, hogy megnősüljön, családot alapítson, mint más normális ember. ‒ Mert több esze van, mit az apjának ‒ mondta a férfi, és nevetve az arcaTovább…
Rétegek (Szavaim kikelnek, vagy csupán reménytelen dörömbölés ez homlokom tojáshéja mögött?) * Talán elhibáztam valamit, ám ha fölismerném is mit, hol, az már nem segíthet. A belém- ágyazódott cselekvéssorok maradandó sérüléseket okoztak és az elvétett mozdulatokat nem lehet visszavarrni. Újból kezdenem kellene, amit be sem fejeztem. * (Mély kút aTovább…