Závada Pál: Wanderer
3. átdolgozott kiadás
Magvető Kiadó, 2020
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy Závada Pál az egyik legjelentősebb kortárs író, akinek minden könyve különleges irodalmi élményt nyújt.
A Magvető gondozásában megjelent kis könyvecske, a Wanderer önmagában, mint könyv is szemet gyönyörködtető. Mindössze 127 oldal, gazdag képanyaggal, (Szűcs Miklós fotóival), és olyan varázslatos szép, lírai szöveggel, hogy amikor a végére értem, azt kívántam, bárcsak olvashatnám még tovább! Csak reménykedni tudok benne, hogy ez a gondolat a szerző fejében is megfordult már. A Wanderer szereplőivel el tudnék képzelni egy családregényt, amely ugyanúgy átível több évszázadon, generációkon, mint ez a könyv, amelyet most ajánlok a kedves olvasók figyelmébe.
Az első kiadás a szerzőpárostól Úton a budaörsi ótemetőbe címmel jelent meg 2006-ban, majd ugyanabban az évben kiadták a második kiadást is, amelynek Wanderer volt a címe, kiadója pedig Budaörs Város Önkormányzata.
Ilyen előzmények után jelent meg a Magvető Kiadónál a harmadik, átdolgozott kiadás, még gazdagabb képanyaggal, 2020 októberében.
A könyv fülszövege:
„Wanderer, a mindenkori Vándor a régi Budaörsön, a valaha itt élt németek közt jár e könyv lapjain. Talán hogy súghasson az elbeszélőnek, a hajdani fotográfusoknak pedig megmutathassa, mit is kell itt szemügyre venni és megörökíteni – hogy egyszer majd ő is ennek nyomán, behunyt szemmel sétálhasson e házak, szőlők és borpincék közt, és a talpával legyen képes fölismerni még kedves sírkertjének hepehupáit is.
Závada Pál a budaörsi történelem évtizedeinek és évszázadainak időrétegein utazik keresztül egy-egy alakért, arcért, történetért, hogy aztán mesélhessen – valódit és költöttet is –, arra törekedve, hogy igaz legyen.
A könyvben számos archív budaörsi felvétel között böngészhetünk.”
Wanderer, a képzeletbeli utazó, letűnt korok, és évszázadok tanúja regéli el a budaörsi svábok, és a város történetét. Nem egyszerű helytörténeti tanulmány a mű, hiszen a történelmi tények egészen az 1700-as évektől napjainkig úgy jelennek meg benne, ahogy az írói fantázia azokat a tényektől az irodalom magasságába átemeli. Látszólag csak az archív fotók melletti kisérőszöveggel van dolgunk, de Závada Pál olyan lenyűgöző szépségű legendáriumot alkot, amelyben kép és irodalom egyenrangú kiegészítői egymásnak.
1721-ben érkeztek meg a betelepülő német szőlősgazdák Budaörsre, hogy a sziklás talajon meghonosítsák a szőlőt, és benépesítsék családjaikkal a települést. A Bercsényi Zsuzsanna grófnővel kötött egyezség nyomán a dolgos svábokkal szerződés köttetett, és megkezdődhetett a munka.
A fotók segítségével beavatást nyer az olvasó a hazai sváb kisebbség szokásaiba, viseletébe.
Megható a családi fotók komolysága, az asszonyok kezében a legkisebb gyermek, a férfi, a családfő pedig az elmaradhatatlan szipkát, vagy szivart tartja.
A szőlő-és őszibaracktermesztés, a kertekben való munkálkodás éppúgy az életük része volt, mint a jeles napok, egyházi ünnepek megélése.
Megismerjük a tájat is, amely otthont ad a benne élő embernek, az utcák, a templomok, és a természeti környezet legendáit, történeteit.
A Törökugrató, amelynek több története, olvasata is van, ugyanúgy a helyi legendárium része, mint a plébános, vagy az iskolamester alakjához fűződő anekdoták.
Az utolsó nagy pestisjárvány megtizedelte a lakosságot, és nem maradt fenn hiteles forrás arról, hogy annak áldozatait hová temették.
Jól érzékelteti a szöveg stílusát egy rövid részlet a könyvből:
„Az idős grófnő – vagy őhelyette az, akinek érkezése volt rá – hozatott hát ötven újabb német családot a Württenbergi Hercegségből, siessenek, s boruljanak kebelünkre vigaszul, segítségül, pótlásul.
A legenda szerint feledésbe hullott az is, hogy hová esik ama pestis temetkezési helye, azaz hol porladnak elemésztődött halottaink. Megint más legenda ellenben úgy híreszteli, hogy a holtakon kívül, továbbá azokon kívül, kik szintén úgy hallgatnak, mint a sír, egyvalaki tudja, hol az a titkos temető – és ez Wanderer, a vándor. És ő bízvást bele is súgja bárki fülébe: Tudd meg, és emlékezz rá, a pestistemető azon rögök alatt rejtezik, melyeket ti majdan Köz térnek fogtok hívni.
De hogy vajon ez igaz-e, nem tudjuk.” (27.oldal)
Megemlítődnek még hétköznapok és ünnepek, helyi jellegzetességek, a közösségi élet terei, de nem hallgatja el a szerző a második világháború utáni tragikus eseményeket sem, amikor a budaörsi sváb lakosság nagy részét kitelepítették.
Azt hihetnénk, hogy ezek után Wanderer soha többé nem tér vissza, de aztán 1959 tavaszán látják őt a településen, egy nyugati autót vezetve, majd felbukkan Pannónia díszmotoron is.
Závada Pál műve az emlékezés, a hagyományőrzés könyve is, segít a jelenben élő embernek megismerni a múltját, hogy könnyebben eligazodjon a mindennapokban, de ugyanakkor megőrizze az évszázadokkal korábban azon a tájon élt emberek emlékezetét is.
A könyvet elsősorban a történelem, és a modern széppróza kedvelőinek ajánlom, illetve azoknak, akik érdeklődnek a hazai sváb kisebbség múltja iránt.
A szerzőről:
Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, szociológus.
1954-ben született Tótkomlóson. Író, szociográfus.
Fontosabb díjai:
Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj (1989), Magyar Alkotóművészeti Alapítvány Irodalmi Tagozatának szociográfiai díja (1992), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1994), Magyar Rádió Nívódíja (1995), Soros Alapítvány irodalmi ösztöndíja (1997), Szinnyei Júlia-emlékdíj (1997), Déry Tibor-jutalom (1998), József Attila-díj (1998), Krúdy Gyula-díj (1999), Márai Sándor-díj (2000), Prima Primissima Díj (2004), Győri Könyvszalon Alkotói Díja (2004), Palládium-díj (2005), Kossuth-díj (2005), Radnóti-díj (2010) (Forrás: Líra.hu)
Jelentősebb művei a teljesség igénye nélkül:
Kulákprés, Mielőtt elsötétül, Jadviga párnája, Milota, A fényképész utókora, Wanderer, Idegen testünk, Janka estéi – Három színdarab, Természetes fény, Egy piaci nap, Hajó a ködben
Adatok: Líra.hu, valamint az ismertetett könyv borítója
