Sintér
A sintért zsíros kalapban,
mogyorófán lógó damillal
röppenve látom az égen;
űrszemetet fogdos.
A sintér halott kutyája sírján
fekszik, leheveri a mezei virágot.
Laza hurok pihen a göröngyökön,
nyakunkra is jó lesz.
A sintér visszavonul kocsmájába,
maszatos arcok úsznak tablettás
borokban. Üveges szem
a viszonyítási pont.
A sintér is tudja: árva kutyák
szemében kialszanak a csillagok.
*
Vagyok
Házi pálinkával próbálom elégetni
azokat az emlékrongyokat, amelyektől
ma is feketedik kezem. Rossz
döntéseim nem nemesülnek széppé,
megmaradnak a sósavval leöntött
esték, pattanásig feszülnek az erek.
Hogy sose feledjem: körtefából faragnak
szobrot a gyengeségnek éles villámok,
eltűnik rólam az anyajegy. Erőn felül
teljesítek, amikor eloldalgok mosolyod
elől. A közelben seregélyek záporoznak,
holnap hegyes eső sérti nyakam.
Nem merek halott bagoly szemébe
nézni, az éj közepén visszavonulnak
a szentjánosbogarak. Puhuló bőröm
megkeményedik az erdő sötét kabátja
alatt. Átértékelem a kihagyott
bátorságpróbákat, az elmulasztott
bocsánatkéréseket.
Vagyok, hát hadd legyek!