Virágok állnak vasban,
vasak merev esőben.
A láng emléke ázik
berozsdált puskacsőben.
Az áldozat feküdt
mellén üszkös furattal.
Csupraiból kidőlt
a só, ecet, hamu.
Csatakos volt és meztelen
és teste mind fehérebb,
a kígyózó erek
egyre sötétülők.
Tenyere fénybozótot
lobogtat ólmos égre.
Az arca már ragyog.
A talpából arany
folyók fakadnak. Térde
két porcelán boglár
lassan forog. A vállán
új csönd patakzik csonthíd
háta alá. Ágyékán
bolyhokban ing a szél.
Szemhéja elfödi
a fényes vasgolyókat.
Arcáról szárnyra kap
madár madár után,
vízselyem suhogású,
állítatlan sereg,
orcáiról lefejtve
két köd-toll szárnyakat.
Orr-ékén megpihennek.
A boldog készületben
szerelmesen topognak,
fölcsapnak, fényt kavarnak,
végigsöpörve tollal
jég-ajkak üregét.
A test kövül keményre.
Szögletein kicsorbul
és mossa az esőlé.
Virágzik sár szerelmem.
2022-04-10