a harangláb mellett mindig
lassítottam
hogy újra és gyorsan végig tudjam olvasni
az első világháborús hősi halottak márványtábláját
középtájon anyai nagyanyám egyik rokonának nevével
a táska szíja belevágott a vállamba
de a fejkendős Ágnes néni elvonta figyelmemet erről:
bicegve kilibbent a szemközti ház korhadt fakapuján és
megragadta a cafatos végű kötelet
ami a dohos falak közti szűkös helyiségbe lógott alá
a toronyból –
délidő volt, harangozás ideje
a harangláb nem magában állt
egykor hozzáépítettek egy tágas szobányi épületet
így együtt olyan volt, mint egy kisebb kápolna –
de a másik fele tűzoltószertárként működött
néha gyakorlatoztak körötte az önkéntesek
húzták-vonták a hosszú és víztől duzzadó tömlőket
egybe- és szétcsavarták a fémillesztékeket
balra fordulva az útról feltárult
a fenyőfáktól és bozótostól ölelt salakos pálya,
mellette a homokkal feltöltött távolugró „gödör”
a végében a rúdmászás állványszerű tákolmányával
a pálya – a tornaórák és focimeccsek emlékével
sokszor fagyban-hóban is
aztán a korszak hivatalos ceremóniái
a kék, majd piros nyakkendő felkötésének aktusaival
a vereshez „keresztszülőt” is találni kellett
aki a fogadalom alatt vállunkra téve kezét
mögöttünk állt
majd a nyakunkba kötötte…
s a fenyőfák közt gyerekhangok süvöltése:
„mienk a vár, tietek a lekvár” –
s a tantermeknek helyet adó ódon, nagy erkélyű kastély
az 1.-3. és a 2.-4. osztályok együtt tanultak
– óvoda nem volt a faluban, éles bevetés volt az iskolakezdés –
az olajos padló szagát most is orromban érzem
és őrzöm Márta tanítónéni emlékét
aki belémplántálta a betűvetés, a számolás és a fogalmazás örömét
de mindig felrémlenek a plebános úr körmösei is a délutáni hittanórán
mert nem szó szerint idéztem a katekizmus egyik vastagbetűs mondatát
vagy:
mert hittan előtt – miután az atya általában késve érkezett a kastélyhoz,
okát mindenki tudta, a szeretőjétől jött –
a fenyőknél a lányok szoknyáját húzkodtuk felfelé Sanyi barátommal
akit nemsokára nevelőszülei külhonba vittek…
élsz-e még ott, kis barátom,
messze földön, tán Skandináviában?
az iskola szűk utcájának túloldalán állt a kultúrház,
sok farsangi, anyák napi,
meg április 4-i, november 7-i ünnepség helye
ott szavaltuk oly sokszor, hogy
„Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell!”
s azt is, hogy
“Ha kávé keserű, ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy: anyu!”
s énekeltük „völgyvidéken” az amuri partizánok dalát
vagy két szólamban zengett, hogy
„Lenin! a hő-ős ki csak né-épének élt”
vasárnap délutánonként pedig moziba mentünk
Gojko Mitić volt a vezérünk,
az Apacsok plakátját még évekig őriztem:
a házunk végében álló szín oldalán díszelgett
a tyúkóllal szemben,
míg szét nem rohasztotta-szabta az eső és a szél
ha a haranglábtól egyenesen mentem tovább
a falu központjában jobbra a mindig zsibongó kocsma
balra a tejcsarnok (mely hajdan szüleink találkahelye volt)
és a bolt állt
nyáridőben az utcabeli néniknek
(amíg ők a sarkon információt cseréltek)
sokszor elfutottam a boltba tejfölért vagy lisztért,
egy Bambi volt a fizetség
az üzletben sokszor nagy tömeg verődött össze, mert késve érkezett
a kenyérszállító autó és a levegőtlen helyiségben néha elájultam
– akárcsak ministrálás közben a templomban, a tömjénfüsttől –
s ilyenkor a bolti pulton kiterítve ébredtem,
mint egy ormótlan rúd párizsi
fölöttem BoltosÉva néni és BoltosErnő bácsi
szakértőként megállapították,
hogy visszatért a gyerek fejébe a vér,
folytatódhat a kiszolgálás
a bolt mellett a tanácsháza, oldalában a könyvtár helyiségével
(melyet később felszámoltak, magánosítottak, albérlet és miegymás lett)
ahol rendszeres vendég voltam, kezdetben a mesék miatt,
aztán a kalandos Delfin könyveket,
majd Karl May és J. F. Cooper összes indiánját keresve,
végül pedig Verne minden ott fellelhető könyvéért –
nem ám holmi petrik és tandorik,
főként nem o’harák és ashbery-k kedvéért…
Ágnes néni befejezte a harangozást
nagyot hallott szegény – köszönésemet nem értette, de intett
és visszaballagott házikójába
én is elindultam haza
az útra hullott és széttaposott
fehér és vörös szeder levében tocsogva
az otthon váró dödöllés ebédre és
épp aktuális olvasmányom
főhősére gondolva
már nem emlékszem, hogy
Bőrharisnya vagy Hector Servadac volt az
(csak az biztos:
egy gyanús származású bevándorló)
Illusztráció: Egon Schiele festménye (forrás: https://hu.pinterest.com/erdeiblanka/egon-schiele/).