Az ezerkilencszáznegyvenes évek végén járunk. A történet főszereplője, Gyuri. Egy szegény, de dolgos családba született második gyerekként. Az első szülött leány hamar angyalka lett. A szomorú eset után érkezett még öt gyermek. A hatodikat, a legkisebb fiút az édesanyja elajándékozta a húgának, mert neki nem született sajátja.
Matriarchális család volt az övék. Az anya a maga módján gondoskodott a férjéről, a gyerekekről, főzött, mosott, ellátta a családot. Beszélgetés, mese, közös játék nem volt. Szeretet? Inkább csak tiltás. Az érzelmek kifejezése azonban nem volt jellemző. Szeretetének nem adott hangot, nem cirógatta sem az urát, sem a gyerekeket. Kemény asszony volt. A nadrágot ő hordta.
A férjének nem igen volt beleszólása semmibe. A maga módján meg is bosszulta az elnyomást. Hogy ki szenvedett jobban, azt nehéz lett volna már akkor is eldönteni. Gyuri papa vékony, csendes, visszahúzódó, magánakvaló ember volt. Fárad, napbarnított arca, szomorú szeme nehéz időkről árulkodott. Volt egy különös ismertető jegye, hétköznap, vagy ünnepnap volt, nem számított, mindig svájcisapkát viselt.
A takaros, kicsi házuk háta mögött volt a bicikliszerelő sufni. Szabadidejében állandóan szerelt, kerékpárokat javított. Ez volt a láthatatlan jövedelme, amire a határozott asszonyság nem tudta rátenni a kezét. Ebből volt meg Czakó bácsinak a mindennapi nem betevőre, hanem befolyóra való. Megitta a napi boradagját, keverve egy kis pálinkával, rummal, vagy bármivel, ami finoman módosította tudatát. Így aztán jobb színben látta az asszonyi elvárásoktól nehéz, szomorkás világot. A harcias anya nehezen viselte a férje borozgatásait, iszogatásait. Kiosztotta az urát nap mint nap.
A nyáron forró, levegőtlen, télen jéghideg kis szerelőkóter volt az egyetlen biztonságot jelentő hely a komor apa számára. Itt nem zavarta senki. A saller, a gumifoltok, a bicikli küllők, láncok engedelmeskedtek kérges, ügyes kezének.
A gyereknevelés sajátos módja zajlott a családban. A nagyobbak nevelték a kisebbeket. A gyerekek esténként hancúroztak az ágyban. Hangoskodtak, olykor veszekedtek is, mint afféle testvérek. A játék gyakran sírással végződött. Az anya ilyenkor nem finomkodott, elővette a fakanalat és rendet tett a porontyok között. Így zajlottak a hétköznapok.
A falusi élet nehéz volt a háború után. Sok volt az éhes száj, négy gyerek kérte a kenyeret minden nap. Nagy volt a szegénység. Nem jutott nyalánkságra, luxusdolgokra. Év vége felé járt a naptár, szenteste, karácsony közeledett.
A mai értelemben vett szaloncukor ismeretlen volt ekkor a családban. Szűkös időket éltek. Katalin, az anya maga készítette a karácsonyi szimbólumot. Melaszt és cukrot főzött össze. Mikor kihűlt, jól lehetett darabolni. A kis kockákat sztaniol papírba csomagolta és cérnával kötötte fel az apró fenyőfára. Ez nem is lenne olyan különös esemény, hiszen gyakori volt ez a szegény falusi házaknál. Azonban ezen a télen az ünnepi díszek mázsás súllyal nehezedtek a karácsonyra.
Az legöregebb fiúcska, aki az apa után a György nevet kapta, már kezdett kamaszodni. El-eljárt dolgozni, besegített a családnak. Életrevaló, eleven gyerek volt. A csínytevésekért nem ment a szomszédba.
Gyuri valahogy kettesben maradt az éppen feldíszített fával és a sztaniolba bújtatott csemegékkel. Először csak azt gondolta, egyet megkóstol, de ízlett az édes, ritka finomság. Egymás után kínálták magukat a cukorkák. Így aztán nem tudott ellenállni.
Már jó néhányat befalt a mohó kölyök, mikor az anya váratlanul betoppant az ünnepi szobába. Meglátta, hogy üresen csúfolkodnak a sztaniolok a fenyőn. A lobbanékony, hirtelen haragú anya, nem tudott az indulatának parancsolni.
A karácsonyi cukor nem azért készült, hogy megegye a gyerek. Az éppen kezében lévő sodrófával úgy megsuhintotta a kis tolvajt, hogy az rögtön összeesett. A szoba szépen felkent földes aljzatán mozdulatlanul terült el. Életjelet sem adott. Kató nagyon megijedt, hiszen nem akarta ő megölni a gyermekét, csak megleckéztetni.
A rémület úrrá lett rajta, hangosan kiabált, sikoltozott: – Drága fiam, meg ne halj, az Istenre kérlek. Az összes cukor a tiéd lehet, csak ébredj fel!
Kati mama, mindig ilyen vehemens asszonyság hírében állott. Gyereket, felnőttet egyaránt ráncba szedett. A férjét sem kímélte. Nem tűrt ellentmondást semmiben.
Ezen a karácsonyi szentestén hirtelen haragját erősebben fejezte ki, mint maga is gondolta. Gyurika szerencsére túlélte az erős leckét. A beígért összes melaszcukor, vagy egy jobb élet reményében bízva, hála Istennek a fiú sok szép karácsonyt megért.
A kemény hétköznapok, a szegénység, a nehéz emberi sorsok mit hoznak ki egy emberből, egy anyából? Hihetetlenül fájdalmas sebeket adunk és kapunk.
Kati mama az évek múlásával elfogadóbb, szelídebb anya és feleség lett. Gyuri papa hosszú ideig magára hagyta a jó asszonyt. Előre sietett, hogy egy gyengédebb, szebb világban várja élete párját.