1988 – Műcsarnok, Abakanowicz-kiállítás. Fogalmam sincs ki ő, csak, ha már Pesten van az ember, akkor megnézi, mi van a múzeumokban, bár a textilművészet addig nem volt érdeklődésem első vonalában. Belépek az első terembe, ami hatalmas, magas, valójában egy óriási méretű, hófehérfalú kiállító tér…
…és nem tudok tovább lépni a döbbenettől. A mennyezetről mintegy harminc gigantikus méretű textil lóg le, vékony drótszálakon függenek, mintha subák lennének, juhászok állnak harmincan alakzatban szemben velem kitöltve a hatalmas termet… Pontosabban csak a subák állnak/lógnak ott, emberek nincsenek, csak a hiányukat tölti be az elme, mintha ott lennének…, meg hát hogy is lehetnének öt-hatméteres emberek… ilyen nincs és nem is volt soha, gondolom…, az elme küzd, hogy ez csak egy fura textilkiállítás, menjél tovább, kedves néző, de a sejtszintű ösztön, az atavisztikus emlékezés legyökerezi a lábamat a parkettbe, megfeledkezve arról, hogy körülöttem látogatók hada kering és kerülget…, és azt veszem észre magamon, hogy voltaképp nem merek mozdulni, mintha félnék, de mégse, nem félek valójában, hanem csak értetlenül állok ott a bejáratban, le se veszem a szemem a nemlétező alakokról, akiknek vállán ott lógnak a subák. Aztán egyetlen pillanat alatt bevillan a megértés – tényleg, egy kép többet mond egymillió szónál is, e pillanat mindennél világosabban megérteti ezt velem: totyogó kisgyerek vagyok, aki első lépéseit teszi és a törzsem tagjai előtt állok, befogadásra várva, hogy apám a feje fölé tartson…, életemben ilyen hirtelen és ilyen gyorsan nem ért engem el katarzis, mint akkor és azóta sem, soha. Ez az első imprinting felidézése…! Pillanatok alatt világos lett, miben gyökerezik a vallás. Ebben a sok-sok tízezer éves jelenetben van a magja a hitnek. Az igazhívő áll így szentek szobrai és Krisztus képe előtt a templomban – hiszen mindenki Isten gyermeke. [Fekete környezet; a képek között]
Aha.
És Abakanowicz a sámán, aki ezt meg- és felidézi, sőt: megvilágítja nekem. Zseni ez az alkotó, annál is több, tényleg egy valódi sámán.
Nagyon lassan aztán képes leszek elmozdulni a bejáratból és körül járom a termet, vigyázva, nehogy felriasszam véletlenül álló álmukból a láthatatlan óriásokat, hogy aztán az egyik felkapjon és elszaladjon velem az igen távoli múltba, vagy, ami még rosszabb, eltaposson: a megértés után is tart a mágia hatása. Az érzés felülírja az észt. Harminchárom éves vagyok, de nemigen emlékszem arra, hogy egy műalkotás ennyire és ilyen sebességgel letaglózzon. Vagy fél órát keringek a teremben, óriások közt téblábolva…, míg aztán másik terembe érek, ahol ezeknek az óriásoknak a fegyverei vannak a földre fektetve, egész fák lecsupaszítva és a törzsek elvékonyodó vége megvasalva, hegyesre élezve, az egész fegyver van vagy nyolc-tízméteres, ha ezt az egyik óriás eldobná, akkor ott egy kétemeletes ház is összeomlana. Aztán a következő teremben kövek, kavicsok, a nagyobbjai, mint egy degeszre pakolt szénásszekér-rakomány kolosszális zsákba tuszkolva, a kisebbek, mint egy ötakós hordó, a legkisebbek, mint egy zsák liszt… Olyan látványban van részem, amit egy tengerparton élvezhet egy oldalazó rák… Az installáció kövei mind különböző textilekből állnak és valójában puhák: nem lehet nem hozzájuk érni (persze, nem szabad, de akkor is, tényleg, kisgyerekként viselkedem).
És aztán egy hatalmas vérvörös…, nem mondom ki, hogy mi, de alá állva pontosan azt érzem: ebben a pillanatban jöttem a világra, pottyantam a földre onnan [Vörös abakán, link lent]. És a helyzet az, hogy tényleg így is van. Ha az értelem tesz bennünket emberré, akkor bizonyos értelemben tényleg most születtem meg, most nyílt fel a szemem a világra…, most lettem ember… Hogy hányszor visszatért ez az élményem azóta! Hihetetlen, hogy mennyit gondoltam azóta arra a Műcsarnok-beli látogatásra!
Akkor is, amikor Hamvas Bélát olvasva az a gondolat jön velem szembe, hogy az igazi tudáshoz nem tanulni, hanem felejteni kell – velem épp ez történt ott a bejáratban.
Sajnos nem vettem észre, hogy Abakanowicz 1997-ben Székesfehérvárott is szerepelt egy csoportos kiállításon és azt sem, hogy 2005-ben a Szépművészeti Múzeumban ismét kiállított… Ezekről lemaradtam, sajnos.
*
„Magdalena Abakanowicz (1930-2017) Varsó egyik külvárosában született. Gyermekkorát a család birtokán töltötte. Az Abakanowiczok Abaka kán leszármazottai, aki Dzsingisz mongol nagykán dédunokája volt. Utódai valamikor a lengyel királyok szolgálatába álltak, letelepedtek, lengyelesítették nevüket, és nemesi rangot kaptak katonai szolgálatukért. Később, amikor a Kelet-Lengyelországban elhelyezkedő birtokuk az Orosz Birodalom része lett, a cárt szolgálták.
A Varsói Szépművészeti Akadémián tanult 1950–54 között. Első munkái hatalmas méretű gouache-ok voltak. Fantázia virágokat, halakat, növényeket festett kartonra és összevarrt jutavászonra, melyek szabadon lógtak a falon.
A hatvanas évek elején saját tervezésű szövőszékein különleges technikával kezdett dolgozni. Zsinórból, szizálból, jutából háromdimenziós strukturált anyagokat készített, melyeket meglepő, gyakran kör alakú textil kompozíciókká varrt össze. A hagyományos falra függesztés helyett a plafonról lógtak alá. Nevet kellett adni ezeknek a teljesen újszerű alkotásoknak. A lengyel sajtóban meghirdetett névadási versenyben az abakan név győzött. Ezek az abakanok voltak az 1962-es lausanne-i textilbiennále, 1965-ben pedig a São Paolóban rendezett biennálé szenzációi. 1965-ben a poznańi művészeti iskolába hívták tanítani, ahol 1990-ig maradt.
1980-ban a velencei biennálén ő alakította ki a lengyel pavilont, 1984-ben a University of California vendégprofesszora volt Los Angelesben.
Egyik legnagyobb textil alkotása, a 200 m²-es Bois-le-Duc a hollandiai ’s-Hertogenboschban, Észak-Brabant közigazgatási épületében látható.
Később hatalmas, fej nélküli biomorfikus szobrokat készített, amelyek gyakran emberi testre, testrészekre vagy állatokra emlékeztetnek. A szoborcsoportok figurái nem azonosak egymással, mert mindegyik tartalmaz valamilyen megkülönböztető részletet.
Alkotásai megtalálhatók többek között Párizsban, Madridban, Kölnben, Chicagóban, a Modern Művészeti Múzeumban New Yorkban, az Izrael Múzeumban, Szöulban az Olimpiai Múzeumban, Hirosimában.”
Több itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magdalena_Abakanowicz
Magdalena Abakanowicz: Ketrec 1986, Magyar Nemzeti Galéria
Szépművészeti Múzeum, Magdalena Abakanowicz
https://www.szepmuveszeti.hu/kiall…/magdalena-abakanowicz/
